Pozsonyi József: A semsei Semsey család története (Régi magyar családok 1. Debrecen, 2002.)

A ma is virágzó köznemesi ágak

69. kép. Semsey család az osztrák követ vendégeként az osztrák követségi rezidencián, a volt Semsey kastélyban született gyermekeik Semsey-Bognár Nóra (1985) és Semsey­Bognár Laura ( 1995). Semsey Lajos István^ 1956-ban született. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnö­ki diplomát. 1983-ban feleségül vette Simonfay Erzsébetet, akitől 1984­ben Zsófia nevű leánya született. Felesége korai halála miatt leányát egyéves korától egyedül nevelte. Semsey Lajos a '80-as évek közepén a Tendex Kisszövetkezet elnökhelyettese, kereskedelmi igazgatója volt, majd a Mikro Technika kisszövetkezet kereskedelmi igazgatója, ezt követően a Mikro Technika Toyota Kft., majd 1992 óta a Jaguár Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Péter sárosi alispán testvérétől, Antaltól* 165) 100 származik a girálti és a demétei alág. (Lásd a XII1-XVII. számú genealógiai táblák.) A demétei alág tagjai közül Semsey Boldizsár (294) (1845-1914) 101 Kassán végezte középiskolai tanulmányait, majd Eperjesen jogot tanult. A gazdálkodás mellett tevékenyen részt vett a vármegyei közéletben. A közigazgatási bizottságban gazdasági előadóként működött, s egy ideig a gazdasági egyesületnek az elnöke volt. Nemzeti párti politikai programmal indult a girálti kerületben a képviselő-választásokon, de mindkétszer alulmaradt Kőszeghy Winkler Sándorral szemben. Az 1901. évi választások alkalmával azonban szabadelvű programmal a képviselőház tagja, és ott a számvizsgáló bizottság elnöke lett 102 , 1905-től Sáros vármegye főispánja 103 volt. 100. Nagy Iván: Magyarország családai... Pótlék kötet 354-355. 101. OSZK gyászjelentés 102. Sturm Albert: Országgyűlési Almanach 1901-1906. (Budapest, 1901). 357-358. 103. Tóth Sándor: Sáros vármegye monográfiája. II. kötet (Budapest, 1910). 181.

Next

/
Thumbnails
Contents