Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 5. Élet a pusztán - A gazda látogatása

mények között. Az apja kőműves létére járt kapálni, meg cséplés idején a géphez napszámra. Két gyermekük van, akik néha megszomorítják őket, mégis nagy boldogságot jelentenek számukra. (M. J-né) A gazda látogatása Amikor a gazda kiment a pusztára megnézni jószágait, vitt a pásztornak pálinkát, füstölt sertés sódart, vagy szalonnát, krumplit, kását, kenyeret, ünnepnapokon kalácsot, bort, néha főtt ételt: káposztát vagy paszulyt. Ez úgyannyira szokássá vált, hogy a pásztorok el is várták. Ha a gazda nem volt adakozó természetű, a pásztor nem is látta szívesen. Az üresen érkező gazdától megkérdezte: - Na, hát nem hazulról jött, gazduram? Az étel, ital a kihajtáskor is járt a pásztornak. Ha bort kapott és nem volt hozzá palackja, amibe kitölthette volna, egy harangba öntötte. így sok látogató után tavasztól őszig nem fogyott ki a bora. A zsugori gazda, aki nem vitt semmit a pásztornak, hanem csak megnézte a jószágot, szégyenletében lecsapta a fejét, s távozott. Az ilyen gazdával nemigen állt szóba a pásztor. Ha a gazda tinót akart venni és a pásztortól érdeklődött, az így válaszolt: - Nem tudok én, nincs itt eladó! A jószágát megmutatta a gazdának, mert ez kötelessége volt, de további beszéd helyett így szólt: - Na megyek, mert sok dolgom van! Behajtáskor, amikor a pásztor hazahajtotta a jószágot, az elégedett gazdák jól tartották, néha be is rúgatták a pásztort. (M. J.) A pásztorral való jó kapcsolat a gazdáknak is érdekükben állt. Az állandó együttlét miatt ő ismerte jobban a jószágokat, ismerte azok tulajdonságait, szokásait, viselkedési formáit, tudta, hogy melyik alkalmas és érdemes továbbtenyésztésre, melyikből lehet jó tejelő vagy igavonó állat. A gazda a jószágállományának bővítése és fejlesztése céljából ezek alapján dönthetett arról, hogy melyiket tartsa meg, vagy adja vágóhídra. Az állomány fejlesztése a gyengébbnek ítélt jószágok eladása és cseréje útján volt leginkább megvalósítható, erre pedig az évszakosan rendezett országos vásárok adtak legjobb lehetőséget. Ha a gazdának pénzre volt szüksége, a jószág ára segíthette ki szorult helyzetből. Kiment a pusztára, megbeszélte a pásztorral, hogy melyik állatot javasolja eladásra. Megegyezés szerint a vásárra történő elhajtást és a gazda helyett az eladást is gyakran a pásztornak kellett végezni. A vásárra küldendő jószágok ,jár/aíáí" a gazda átadta a pásztornak, e nélkül azt be se engedték volna a vásár területére. Vásár előtti vasárnap a pásztorok a pusztáról bementek a városba a piactérre, ahol a gazdák összejöttek. Ott beszélték meg, hogy kinek, hány jószágot kell majd a vásárra hajtani. A megbízott pásztor ezt feljegyezte és a jószágokkal megjelent a vásárban. Előfordult, hogy a gazdának más dolga akadt, ilyen esetben az eladással is megbízta a pásztort, meghagyva, hogy mennyiért adhatja el azokat. Ha többért adta el a pásztor a jószágokat, a megbeszélt áron felüli pénz őt illette. A gazda csak véletlenül tudhat4 83 <§>