Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)
I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 5. Élet a pusztán - Asszonyok a pusztán
főzés volt a dolga. Szalonnát sütött, teát főzött, de sokszor csak zsíros kenyeret, tejfeles kenyeret vagy túrót ettek. Vacsorára ételt ritkán főztek. Ha délben olyan étel volt, ami elállt, azt úgy készítették, hogy vacsorára is maradjon belőle. Vacsora után következett megint a fejés. A tejet fazékban, ruhával lekötve tették el másnapra. (R. I-né) Ha a gulyában megellett egy tehén, annak első tejét a kisborjú kiszopta, a többiből „gulásztát" készítettek. Az ellés után még egy hétig tartott a gulászta ideje, mert a tej addig nem ment össze. (M. J.-né) Ha a pusztáról valamiért be kellett menni a városba, gyakran minden intézkedés az asszonyra hárult. Ha egyik jószág megbetegedett, arról az asszony adott hírt a gazdának. Amikor még a gazdák jószágaik után terményben fizettek a pásztornak, kenyeres bojtár nem lévén, a természetbeni bért is az asszony szedte össze egy zsákba. (H. N.) Az asszonyok a piacra bemehettek a városba. Gyümölcsért, sóért, paprikáért más napokon is bementek. A legelőn a kunyhóban szülés is történhetett. A várandós asszonyhoz szekérrel hozták ki a bábát, aki már előbb is, egyszer-kétszer meglátogatta a terhes asszonyt. Ha az nem észlelt rendellenességet, a pásztor megkérte valamelyik szomszédasszonyát, hogy gondja legyen a feleségére. Az asszonyok ebben már korábban megegyeztek, s ha szükséges volt, gondozták egymást. Ha a bába éppen nem mehetett ki a szüléshez, valamelyik szomszédasszony jött a vajúdóhoz segíteni a szülést. Ebben már előzetesen meg is egyeztek. Fizetés nem járt érte, csak szívességből segítettek egymáson. Az aszszony majd valamivel (pl. libatépéssel) viszonozta a segítséget. Máró Jánosné hajdúnánási gulyásfeleség húga (szintén gulyásfeleség) még a gyermekágyat is a kunyhóban feküdte. A városi szülőotthonból egyenesen a pusztára vitték a gyerekkel együtt. Előtte azonban az asszonyok a kunyhót kimeszelték, s az olyan fehér lett, mint a hó. A keresztelőt akkor tartották, amikor az asszony felépült, s lehetett már neki jó bárányhúst és bort is adni. Az anyát a gyerekkel, meg a keresztanyát szekérrel vitték be a városba a keresztelésre. Ezt általában vasárnap tartották, de ha éppen valamilyen „ neues nap" (pl. névnap) közeledett, a keresztelőt arra a napra tették, s ekkor fiatal bárányt vágtak. A templomban az istentisztelet keretében tartott keresztelés után ebéd volt. Az anya nem ment a templomba, hanem otthon főzött. Ha nagyobb számú vendéget vártak, az ebéd elkészítéséhez segítséget hívtak. (T. I.) A pásztorok iskoláskorú gyermekei a pusztáról az egyház földjén lévő iskolába jártak. Az iskolás gyermek ősztől nem volt kint a legelőn, bent a faluban (vagy városban) nagyanyjánál, vagy valamelyik szülő testvérénél lakott és onnan járt iskolába. A tanyához néha vendégek érkeztek, leginkább rokonok. Nagy névnapokat rendeztek. Erre az alkalomra az asszony mákos tésztát, bélest sütött, a gulyások meg bort vittek. Előfordult, hogy berúgtak, ilyenkor a gulya mehetett ahova akart. Hajdúnánási adatközlőnk kőműves mester lánya volt. Szülei nem haragudtak, hogy gulyáshoz ment férjhez. Nem nézhették le a gulyást, mivel ők sem voltak jobb körül4 81 <§>
