Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)
I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 3. Szervezeti formák és szolgálat
A gazda és a juhász kapcsolatát görbe tükörként, de a való viszonyokra jellemzően fejezi ki a vidékünkön ismert dal: Mikor a juhásznak telik az ideje, Annak a gazda mivel áll elibe, Teli pohár mind a két kezibe: Állj be nálam fiú, nem lesz semmi bajod, Háromszáz darab juh után csapod a harmatot! Ebíded, vacsorád igen ritkán kapod, Az apád istenit sűrűn meghallgatod! (P. P.) A juhokkal való gazdálkodás másik formája volt a részes tartás. Ez leginkább az uradalmakban vált szokássá, de nagyobb gazdák is szerződtek erre a juhászokkal. A megállapodás szerint a vállalkozó részesedése lehetett a gondozott jószág, vagy hasznának egy része. Feles tartásra szerződhettek a gazdák egy, két vagy három évre. Ha egy évre kötöttek szerződést, akkor feles lett a gyapjú, a bárány és a tej, valamint hat anyából kettő lett a pásztoré, aki tartotta, őrizte és gondozta a juhokat. Ha három évre adták a gazdák a juhokat a pásztorhoz, akkor az anyajuhon is fele-fele arányban osztoztak. Ennél hosszabb időre nem kötöttek szerződést. Ha a felek elégedettek voltak egymással és a nekik járó haszonnal, a megállapodást megújíthatták. (M. M.) Külön tisztségű volt a kospásztor, aki nem tartozott a számadó fennhatósága alá, mert a gazdák alkalmazták. Nyája nagy értéket képviselt. A kosokra jobban kellett vigyázni, mint a többi jószágra, mert a pondró gyakran megtermett bennük, vagy a rüh támadta meg azokat. A kospásztornak kevesebb volt a bére, mint a nyájjuhásznak, mert kevesebb ideig szolgált. A kosoknak szánt bárányokat augusztus 10-én hajtották ki a legelőre külön nyájba, amely több gazda jószágaiból állott. Néha 800 vagy 1000 darabot is őriztek együtt. A kosokat Mihály-napkor (szeptember 29.), vagy október 1-én eresztették a nyájba, hogy az elletés a következő évben MáíL/ás-napkor (február 24.), vagy március elején kezdődjön. 30-40 anyára adtak egy kost, de azok csak minden második napon voltak az anyákkal. A kospásztor megbízható, leginkább vagyonos ember volt. Alkalmazása október 1-én megszűnt, ami után a kosokat elhajtották a tőkegazdához, ahol a gazdák saját juhaikat hazahajtották és a maguk nyájához csapták, vagy maguk, esetleg fiaik őrizték azokat tavaszig. A kosnyáj szétválasztása, szétverése után a kospásztor saját gazdaságában foglalta el magát. A bojtárok között legidősebb volt az öregbojtár, egyben a számadó helyettese, aki rangban utána következett. Neki éppen úgy ismerni kellett a gazdákat és azok jószágait, mint a számadónak. Gyakran ő volt az anyajuhász. Az anyajuhok ellátása ugyanis nagyobb ismereteket, szakértelmet kívánt. A nyájtól különválasztott, rábízott nagy értékű jószágokat időszakosan külön legeltették, így azok pásztorának lenni a bojtárok között megkülönböztetett rangot jelentett. 4 45 i r
