Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)
I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 3. Szervezeti formák és szolgálat
A pusztagazda ellenőrizte a legeltetés rendjét, intézte a tövisek irtását, ütóbbit a gazdák vagy napszámosok végezték. Egy időben próbálkoztak azzal, hogy a legelőknek a tövisektől való megtisztítását a pásztorok feladatává tegyék, de azok azt nem győzték végezni, s nem vállalhatták. A tövisirtók munkájukat éles pengével felszerelt acatolóval végezték, amivel néha a jószágot is megsérthették. (E. M.) A pásztorválasztás előtt a városban kidobolták, hogy „közpásztori" feladatokra lehet pályázni. Aki szeretett pásztorkodni, az jelentkezett a megadott időben és helyen. A pásztorokat a bizottsági tagok szótöbbséggel választották. Akit megfelelőnek láttak, azt néha szavazás nélkül is megválasztották. Legtöbbször azt, aki az előző évben is pásztor volt, s a gazdák megelégedettségével szolgált. Lehetett jelentkezni, „feliratkozni" a tinógulyához, a nagygulyához, a szűzgulyához, vagy a jármosökör gulyához, kinek melyikhez volt kedve. A pásztort mindig ahhoz a gulyához választották meg, amelyikre jelentkezett. Ritkán fordult elő, hogy megfelelőnek ítélt pásztor újbóli jelentkezése után mást választottak volna. Ez csak az esetben történhetett, ha a pásztor az előző évben csínyt követett el. A Bizottság ez esetben nem közölte mellőzésének okát. A pásztort a „két karácsony" (karácsony és újév) között választották, hogy a szolgálatra még a következő év elején fel tudjon készülni. A pásztornak megválasztása után azonnal dolga volt: „hetelnie" kellett, vagyis a bikákat - a többi pásztorral együtt felváltva - egy hétig gondozni. Ezért a pásztor számára külön díjazás járt. Egy pásztorra egy télen 34-szer került sor. Minden heti munkájáért 6-6 legelőt kapott, vagyis ennyi legelőrészre térítés nélkül hajthatott jószágot. (E. M.) A juhoknál a tagosítás előtt a város legelőjének az ára birkánként 4 krajczár volt. Ennyit fizettek a juhtartók más gazdák legelője után is. A tagosítás után egy hold legelő ára 6 forint lett. Az 1950 körüli években egy hold legelő ára 32 forint, s ebben nem volt benne a juhász bére. Ez időben a pusztán két juhász volt, a gazdák választhattak, hogy melyikhez hajtsák állataikat. Ha az egyiknél betelt a létszám, a másikhoz fordulhattak. (P. M.) A juhászok között legtekintélyesebb, akinek legnagyobb volt a falkája. Egy nyáj pásztorai között első volt a „pásztorgazda", vagyis a „számadó". A csikósoknál 6, a gulyásoknál és kondásoknál 3-4 beosztottja, bojtárja volt. Az egyes jószágfajták pásztorai között legrangosabb volt a gulyás, azután a csikós, majd a juhász és a kondás. Ez a „rangfokozat" nem a foglalkozás nehézségi fokát, hanem az általuk őrzött és értük felelős jószág értékét tükrözte. A magasabb rendűség érzése leginkább a csikósoknál fejeződött ki, de valójában egyik pásztor sem nézhette le a többit. A hasznosság szempontjából valójában a juhász volt az első, mivel pénze legtöbb volt, s ezen kívül gomolyája, zsendicéje, gyapjúja jövedelméből magasabb életszínvonalat képviselt. (O. G.) Amikor a juhász a gyapjú árára megkapta az előleget, már fordíthatta is disznóvásárlásra. Ha házat akart venni, leginkább a város szélén igyekeztek megfelelőt találni, 4 37 i r
