Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 2. Juhok, falkák, nyájak

tának és korcsnak tartották. Jellegzetesen vastag szőrű, bőre csak ködmönnek való volt. Ezek a régi magyar juhfajták főleg külterjes gazdaságok állatai voltak, mert a gyéren lakott vidékeken nagy terük volt, s gyér füvű legelőkön is jól megéltek. Elsősorban húsukért, másodsorban tejhasznukért tartották. Helyettük a nagyobb mennyiségű és jobb minőségű gyapjút adó, nyugatról származó merinói terjedt el. Hajdúböszörményben a juhok fajtaváltására és az újabb névhasználatra az első adat 1830-ban bukkant fel, amikor egyik gazda birkákat tartott. Ez időtől kezdve él a pásztorok és a juhtartó gazdák nyelvhasználatában a juh-birka, illetve a magyar juh és birka, birge megkülönböztető elnevezés.

2

0 A fajtaváltás igen lassan következett be. Ennek oka a tartásmód lassú változása. A parlagoló és szilaj tartásmód az újabb fajtáknál kevésbé volt lehetséges. Ezek istállózást és rendszeres téli takarmányozást igényeltek.

2

1 Emellett a gazdák sokáig azért is idegenkedtek az újabb fajtáktól, mert azok kényesek voltak és könnyen rühesedtek. Az emlékezések szerint a merinói juh már az 1840-es években jelentős számban volt a Hortobágyon. A házias tartásmód feltételei a legelők felosztásával, illetve a határ tagosításával és a tanyák kialakulásával valósulhattak meg, ami után a juhoknál a fajtaváltás felgyorsult. A merinói juhok nagyarányú elterjedését segítette a XIX. század második felében kialakuló gyapjú konjunktúra és a finomabb gyapjú iránt megnőtt kereslet. Az együtt tartott két juhfajta miatt a juhászok között sok vita és súrlódás keletkezett, mert ezek számára külön legelőt kellett biztosítani. A magyar juhok pásztorai úgy tartották, hogy a két fajta juh nem élhet meg egy nyomáson, mert a magyar juh nem eszik ott, ahol a birka már egyszer járt. Hajdúböszörményben még az 1940-es években is külön nyájakban legeltették a rackából és a merinóiból álló nyájakat. A magyar juhfajta rohamos fogyását a finomabb gyapjú iránti kereslet mellett a fejés és a tej felhasználásának módjában beállott változások is előidézték. A rackának különösen a bundája volt becses. A pásztorok és parasztok téli felső öltözéke csakis ebből készülhetett. A hajdúböszörményi pásztorok a juhot fajtára való tekintet nélkül általában juhnak mondták. A birka elnevezés ritkán fordult elő, s az idősebbek is inkább birge ként emlegették.

2

2 Gyakori volt, hogy a rackát „magyarjuh" megnevezéssel különböztették meg a purzsától. ütóbbinak cigár elnevezése is előfordult, ami valószínűleg a cigája-ként említett fajtának felel meg. A fésűs juh elnevezés alatt a rambúr-1 értették. Az egyes juhfajták elnevezései mellett hasonlóan általánosan használt helyi kifejezések voltak a juhok korát, nemét és a haszonvétel célját kifejező meghatározások, 20 Bencsik János: Paraszti állattartás Hajdúböszörményben. Debrecen, 1971. 60. 21 Orosz István i.m. 379. 22 Bencsik János i.m. 1971. 146. 4 32 i

r