Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

II. ÁLLATTARTÁS, PÁSZTORÉLET A SZANKI ÉS MÓRICGÁTI PÜSZTÁN - Pásztorélet a nagybarmoknál

Nyáron a jószágot éjjel 2 órakor indították. A bujtárokat a lakos keltette. A ménes és a barom egy időben indult. A falkák 9-10 óráig legeltek, azután a pásztorok a baromkutaknál itatták a jószágot. Itatás után a ménesben a lovak fejjel egymásnak bújtak, a pásztorok ilyenkor kezelték a beteg állatokat. A nemrég heréltek lábait felhúzták, a sebet bekenték kreolinnal. Az öregbujtár elővette írásos lajstromát, s számbauette a jószágot. Früstökre 6-7 óra tájban kerülhetett sor, míg fel nem legyesedett a ménes. Ezután neki igazították a ménest a legelőnek, s a csikósok belovagoltak a cserényhez. Ott megkötötték a lovaikat az állófához, s reggelizni kezdtek. A kisbujtárok a ménessel maradtak, s a magukkal hozott száraz kenyeret, szárított húst eszegették. Hogy az itatás után a ménes mikor indult újra legelni, az időjárástól függött. Nagy melegben estig is egy helyen volt, nem is lehetett volna széjjel verni. Máskor korán mozgolódni kezdett, s legelni indult. A barom pár órai pihenő után tovább ment és délig legelt. Valamelyik baromkútnál delelt pár órát, majd újra legelni indult. Móricgáton három kút volt a barmok járásában. Az elsőnél csak az a jószág ivott, amelyik éppen megszomjazott. A második kútnál 11 óra tájban következett az itatás. Innen delelés után elment a barom a határig, ott visszafordult, s a másik oldalon érte a harmadik kutat. Amelyik jószág szomjas volt, itt újra ivott, azután tovább haladt a cserény felé. Naplementre a barom beállt a nagyállófához. A ménes este 9-10 óra tájban ért a cserényhez. Nem mindig ment azonban az álláshoz, a ló jobban szeretett a kopasz dombtetőkön éjszakázni, mert ott kevésbé bántotta a szúnyog. Régi pásztorok beszélték, hogy az első legeltetés után, amikor világosodott, behajtották a barmot a cserényhez. A pásztorok ettek, ittak, főtt hússal, tarhóval jóllaktak, tejet ittak s lefeküdtek és 9-10 óráig aludtak. Ezután újra kihajtották a barmot legelni, majd délben visszamentek a jószággal a cserényhez delelni. Délután újra legeltettek, este 9-10 óra tájban jöttek vissza megint a cserényhez. Legeltetés közben az öregbujtár ment a falka előtt, a két fiatalabb meg két oldalról kísérte a barmot. Minden baromnál, ménesnél, falkánál többnyire csak a számadónak volt lova, a juhásznak szamara. Különösen a juhászoknál nagyon ritka volt a nyereg, szőrén ülték meg a szamarat, vagy valami pokróc-félét, báránybőrt borítottak rá, s arra ültek. A ménesnél tartottak egy pányvás lovat, amelynek mindig kötőfék volt a fején, azon hosszú kötél. A kötelet legelés közben a ló maga után húzta. Ha megugrott a ménes, elkapták a kötelet, s ugrott fel valaki a pányvás ló hátára, a kötelet pedig összeszedte és a ló nyakába akasztotta. Ha ki akartak fogni a ménesből egy lovat, levették a pányvás ló kötelét, karikába szedték, s rádobták a kiszemelt ló nyakára. A kötél végén vas 4 151 *