Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

II. ÁLLATTARTÁS, PÁSZTORÉLET A SZANKI ÉS MÓRICGÁTI PÜSZTÁN - Az állattartás rendszere a puszták felosztása előtt

látták el őket. A félegyháziaktól, szentesiektől és csongrádiaktól a lovakat is csak Szent György-napkor vették át a pásztorok. Kunszentmiklósra és Lacházára Szent Györgynapkor a pásztorok mentek el a jószágért és hajtották el a pusztára, más helységekből a gazdák maguk vitték el azokat a legelőre. Móricgáton a közlegelőre kivert jószágállománynak korábban a fele, a XIX. század vége táján pedig csak egyharmada volt a lacháziaké. A szanki pusztát inkább be tudták tölteni a szentmiklósiak saját, meg a pusztán kint lakók jószágaival. Az osztatlan pusztákon a birtokos, redemptus gazdák fél szájbérrel tarthattak jószágot minden arány nélkül. A szájbér nem egyforma volt minden időben. Függött a jószág létszámától és a közbirtokosság által a legelőre fordított kiadások mértékétől. A szájbéren kívül fizették a gazdák a pásztorbéreket. Előbbit pénzben, utóbbit gabonában adták. A pásztorbért maguk a pásztorok szedték össze, de Szentmiklósra, illetve Lacházára nem mentek el érte, hanem a járandóságok értékét pénzbe számították át. A határ felosztása előtt Szánkon egy ökörcsorda, egy ménes, két Barom (tehénés üszőbarom) és több birkafalka járt. Disznónyáj csak egészen későn, az 1880-as években volt, akkor is csak rövid ideig. A birgenyájak csak a nagybarmok elszaggatása után jöhettek a szanki legelőkre, addig a rossz izsákijáráson legelhettek. A nagybarmok nem szerettek a birge után legelni, ezért azokat kitiltották a nagyjószág legelőjéről. Ha a juhász mégis ráhajtotta a nyáját a nagyjószág járására, a csősz zálogot vett tőle, s a pusztabíró megbüntette a rendbontó juhászt. Ha tilosban találta a csősz a nyájat, megkérdezte a juhászt: - Mit adsz zálogot? A juhász: - Odaadom az ürüharangot, ha megéri! Csengettyűjét, felső ruháját is elvehette a csősz a juhásztól zálogba. Nemcsak a birka, a nagyjószág sem mehetett a másik járására. Az ökörcsorda járásban más marha nem legelhetett, mert az ökröknek a legjobb legelőt igyekeztek biztosítani. Az ökörcsordát Péter-Pálkor szétverték, ettől kezdve a barmok szabadon legelhették az ökrök járását. Az ökörcsorda járás a puszta déli részén volt, a későbbi Lippai tanya közelében, a pusztaház táján. Az ökörcsorda a Görbeszékig járhatott, a ménes a Görbeszéktől a Dudásszékig. A hízóbarmot „göbböly"-nek mondták, ennek kellett a legjobb járás. Szánkon göbölyfalka nem volt, de Móricgáton a XIX. század közepe táján 7-800 db göböly is járt egy falkában. Ahol a ménes járt, ott a lovak elbitangolták a mezőt, de a gulya járásán más jószággal is lehetett legeltetni. Ezért Móricgáton sem a ménesnek, sem a baromnak nem volt elhatárolt külön legelője, hanem egyik jószág mehetett a másik járására. Két-három napig legelt a ménes vagy a barom ugyanazon a helyen, azután tovább ment. Maguk a pásztorok is megállapodhattak egymással abban, hogy mikor és hol ki legeltet. Egy tehénbaromban 6-8 bika volt. Általában minden 100 marhára jutott egy. A bikák felét kint tartották a barmon, másik felét a pusztaháznál abrakoltatták. Három-négy naponként cserélték a barmon lévő és az akolban pihenő bikákat. Ha a kintieknek fo4 145 <§>