Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

Bevezetés

időben nem is lehetett más módja, mint a külterjes állattartás, ami az agrár lakosság alsó rétegének életlehetőségét biztosította, s annak kisebb, de nem jelentéktelen társadalmi csoportját, a pásztorok rendjét alkotta. A pásztortársadalom és állattartó kultúra iránti érdeklődés a XIX. század második felében élénkült fel, a meginduló tudományos kutatások eredményei pedig a század végén Herman Ottó írásával kezdődtek. A következő század folyamán főként Madarassy László és Ecsedi István szorgalmas és áldozatos munkái révén egyre nagyobb a népi állattartással és pásztorkodással foglalkozó kutatók száma, akik annak minden ágában alapos ismeretekre tettek szert és tanulmányaikkal, kiadványaikkal széles körben elismeréseket, tudományos eredményeket értek el. A kutatók által vizsgált területeken, s az általunk bejárt Hortobágy melléki pusztákon kívül magunk is hagyományos állattartó szokásokat és pásztorkultúrát ismerhettünk meg a Duna-Tisza közi Bugac puszta közvetlen szomszédságában lévő Szánk község határában és Móricgát pusztán, ahol ugyanebben a témakörben gyűjtéseket végeztünk. Ennek eredménye az a dolgozat, amit e munkánk második részeként közre adhatunk, ütóbbi puszták beletartoztak a kiváltságos Jász-kun kerület közigazgatási területébe, amelynek egyik része a Kiskunság. Ennek a vidéknek a népi állattartásával és pásztoréletével foglalkozott Tálasi István és Szabó Kálmán, valamint a kiskunhalasi krónikás Nagy Czirok László, akiknek kiváló munkáira kell utalnunk. Az Alföld számos hasonló adottságú települése nagy kiterjedésű pusztáin azok a szabályok érvényesültek és az a gyakorlat valósult meg, amelyek a Hortobágy puszta állattartó szokásaihoz és pásztoréletének múltjához, mint követendő példához köthetők. A viszonylag nagy távolságok ellenére a régiók állattartó és pásztor kultúrái egymással szoros rokonságot mutatnak, azok hagyományai és szokásai mögött a Hortobágy példáját láthatjuk, s az Alföld minden hasonló adottságú vidékén a Hortobágy messzire ható „széljárását", a pásztorok hasonló életkörülményeit érzékelhetjük. A „Hortobágy szele" elérte, vagy kisebb-nagyobb mértékben érintette a bihari, békési (Kis- és Nagysárrét) (Szűcs Sándor) és szabolcs-szatmári (Luby Margit, Gombás András) tájakat is. E mellett az idézett dal négy sora egyben jelzi az egykor virágzó pásztorélet és pásztorkultúra hanyatló, végső szakaszát is. 4 12 ir