Janó Ákos: Hortobágy pusztáról fú a szél... Tanulmányok az alföldi pásztorkodás köréből (Hortobágy, Kiskunság) / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 62. (Debrecen, 2011)

I. PÁSZTOROK A HORTOBÁGY MELLYÉKÉN - 5. Élet a pusztán - Társasélet a pusztán

Zsidó bicska. Csak dinnyelékeléshez volt jó, másra nem volt használható. Volt 4 krajcáros, a kisebb meg 2 krajcáros. A vásárban „vásárfiaként" vették, inkább gyerekek részére. Körömuágó olló, körmölő. Ha valamelyik juhnak szárazsömörös volt a körme, megvastagodott és felfelé kunkorodott, azt kovács harapóval lecsípték. Ez nem betegség, de dísztelen volt az állat lábán, tapogatva járt vele, meg fájt is neki. Késtartó. Bőrből készült hüvely. Ebben tartották a farvillás kést. A bunda belsejében annak szőrére kötötték, vagy szűr viselet esetén vékony szíjon belelógott a szűrujjba. A nyersen kikészített bőrt színes sallangokkal, pillangóval díszítették. (P. M.) Társasélet a pusztán A világháborúk előtt a pásztorok társas életük egy részét a bérestanyán töltötték. Amikor a gazda elvégezte a hordást, a nyomtatást rábízta helyi vagy vidéki lovasemberekre, maga meg kihajtatta az addig bent tartott igavonó állatait a bérestanyába. Ha szekérrel ment, dolgavégeztével otthagyhatta a szekeret is, mivel arra a mezőgazdasági munkák végeztével nem nagy szüksége volt. De ha nem akarta, hogy a szekér ott száradjon, hazahajtott vele. Lovasemberek csak nyomtatás után mentek ki a bérestanyára, mert a lovakra bent volt szükség. A más gazdákkal való találkozás egyik helyszíne volt a bérestanya, ahova különösen a fiatalok jártak ki szívesen. A „fattyú" fiúk ott sütni való tengerit vagy dinnyét loptak a közeli szántókról, odahívták a másik bérestanya fiataljait, s együtt szórakoztak, birkóztak. (A. L.) Az idősebbek elbeszélgettek, a juhászok egymás között „elkomáztak", furulyáztak. Ha szépen legelt a nyája, a juhász leült egy dombosabb helyen, ahonnan jól belátta a nyájat is, meg a vidéket is. A gulyás télen nemigen csinált semmit. Beült a meleg szobába, vagy elment tanyázni a szomszédaihoz, ahol megtárgyalták a nyári eseményeket. Gondja nem volt más, mint hogy milyen harangot vegyen a következő évre, hogy „párolja" azokat öszsze, hogy „egymás alá verjenek". Esténként daloltak, múlattak a csárdában. Folyt a szó a jószág őrzéséről, s arról, hogy mivel tréfálta meg egyik pásztor a másikat, hogy szorította ki azt a legelőről. Mesélni nem szoktak, azt nem is tudtak, de beszéltek babonás történetekről, olyan emberekről, akik értettek a rontáshoz, más jószágának az elhajtásához. Téma volt a kutyák viselkedése, okossága és hamissága. Tanyázni jártak a pásztorok a szélmalmokhoz. Akinek volt bora, az ilyen tanyázásokra vitt magával egy kannával. Meséltek betyár történeteket. Azok jóban voltak a pásztorokkal, akiknél mindig biztonságos helyet találtak. Végigtekintve a pásztorok pusztai életének mindennapjait, aligha igazolódnak azok az egykori, romantikába hajló elképzelések, amelyek a kinti élet társadalmi kötöttségek nélküli, saját törvényű és erkölcsi felfogású megnyilvánulásairól szólnak. A nagy értékű, sok közös vagy egyéni tulajdonú jószágállomány őrzése és gondozása nemcsak feladat 4 104 *