Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Pál István: „Engem az állandó munka éltetett"

csapattesthez osztottak be. Apám örült is neki, „Szerencsés vagy gyermekem, most is háború van, ott három évig nem fütyöl a golyó. A mi időnkben, a jó módú emberek meg is fizették, hogy a fiaik a csődörös huszárokhoz kerüljenek. Szerencsés vagy fiam." Szüleim ürültek is neki. Huszonkettedik éves voltam, de alig voltam távolabb, hogy ne lássam a falunk tornyát, vonaton is alig ültem egy párszor. - Keresem Mezőhegyest a térképen, alig találtam meg Makó alatt, a román határ mentén. Mikor megkaptam a behívót, valahogy már nem fogott a munka. Naponta az Úri Pista bácsi kocsmájában leltük magunkat. Heten voltunk a komák közül, akik behívót kaptunk. Ők is azt mondták, te vagy a szerencsés komám. De volt a faluba, aki Mezőhegyesen szolgált a határvadászoknál. Azok azt mondták, hogy „Kincstári béresek" a Méneskari katonák. Kezdte bántani a hiúságomat, hogy a Leventefoglalkozáson, mint képzett segédoktató, szakaszparancsnok helyettesnek voltam kinevezve. Bár nekem nem nagyon tetszett, hogy fölé lettem emelve hatvan levente társamnak és a kivonuláson, a Főutcán a szakasz előtt feszíteni. - Most meg a kincstári béresekhez vonulok be. - A Levente belénk nevelte a hazafiúi szellemet. Eljött a bevonulás napja, elfogott valami, hogy itt kell hagyni mindent ami kedves volt, csak lekötött menyasszonyjelöltem nem volt, ahhoz gyáva voltam. - Mint ahogy szokás volt, a kocsmából rezesbanda szóra vonultunk végig a szülőházakhoz a búcsúzásra, aztán a szülők, a testvér hozta a katonaládát utánunk. - Befutott a gőzös, még egy utolsó Isten velük, lassan eltűnt az integetés is. Debrecenig együtt mentünk heten, onnan ki Erdélybe, ki a Felvidékre, az én vonatom futott be legelőbb Szajolnak, Akkor éreztem magamat árvának. A szajoli állomáson már akadt, aki Mezőhegyesre jött. - Mezőtúrt elhagyva, mintha már nem is Magyarországon jártunk volna, a kofaasszonyok már tirpákul beszéltek. Még egy átszállás valahol és idejére megérkeztünk Mezőhegyesre. Akkora, már lettünk vagy húszan bevonulók. Gyönyörű parkokon át érkeztünk be a nagy boltíves kapun át a laktanyába, ahol már lettünk vagy hatvanan. Kevés terefere, jött egy őrmester, „Na ..szik, menjünk, vegyük fel az adatokat. A nagy lovarda előtt hosszú asztal, pad és az őrmester úr felvette az adatainkat. A fotó hátoldalán folyóírással a következő szöveg olvasható: „ Bevonulás előtti képem. Készült 1940 Balmazújváros Páll István" 89