Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)
Pál István: „Engem az állandó munka éltetett"
a kérvényt vagy panaszt. Úgy beszéltek róla, hogy jobban fogalmazott, mint sok fiskális. Asszony létére nem ismerte a lehetetlent. Egyedül élt a nagy portán. Fiainak, mindegyiknek házat vett. A nagy porta még viselte a régi jobbágy-paraszti világot, mely a régi időkre emlékeztetett. Az utcai faragott kapufélfák, a nagy széles tornác is valamikori jobb módra vallott úgy, mint az egész porta és az épületek is. A kapun belül, a pitvar ajtóval szemben állt még a katona ház, melyet a vesztett szabadságharc után a telkes jobbágy portákra köteleztek, hogy két katona és két ló részére építsenek, mert osztrák katonákat vezényeltek a falu nyakára, nehogy feltámadjon újra a szabadságharc. De annak az ideje is letelt az 1867-es kiegyezéssel. Gyermekkoromban még állott itt-ott. A telken még állott a nagy szérű, melyet határolt három terebélyes eperfa, mellette a nagy csűrnek, már csak a vastag akácfaoszlopai álltak, emlékeztetve a régi gazdálkodásra, mikor még lóval nyomtatták a gabonát. - Mikor még a szérűnek, a csűrnek nagy szerepe volt az élet betakarítása idején. Mikor még sarlóval aratták, nyűtték a gabonát, aztán behordták és a szérűn asztagba rakták, majd megfelelő időjárás idején cséphadarózták, lóval tapostatták (nyomtatták) a gabonát. Mikor már nem észleltek magot a szalmában, favillával szórták, rázták le a szalmát, aztán fagereblyézték le a töreket (pelyvát), mely addig is nagy munka volt, de a garmadába takarított toklászos, poros gabona mag (az élet) kirostálása, szelelése még nagyobb munkával járt még akkor is, ha nem fenyegetett a csapadékos időjárás. Olyankor nem lehetett nyugta a ház népének. Különféle rostákkal szórták, majd szelelték a magot, mire tiszta lett és csörgött a tiszta búza. A baj még nagyobb volt, ha borongott, esőre állt az idő, olyankor még cirokseprővel is hajtották a szelet, hogy a tiszta búza a kamrába, a ferslógba, módosabb helyen a hombárba kerüljön. - Nagyon nagy munka volt az élet betakarítása és az úgy ment évszázadokon át, alig volt technikai fejlődés. A jobbágy világban még külön-külön címen, jogon az uraságok hajdúi is megjelentek a dézsmáért úgy, hogy a jobbágy vakarhatta a fejét a végén. Még az 1848-as jobbágy felszabadulás után is, a telek megváltása fejében, kiszabott igás és gyalog munkát kellett dolgozni a tulajdonossá lett jobbágyoknak. Volt úgy, hogy végezték volna az emberek a saját dolgokat a saját földjükön, de verte az uraság hajdúja a kerítést, hogy menni kel robotra (arbájtra). Sokszor, éjszakába menő munkában végezték a maguk dolgát. - Úgy beszélték nagyapámék, hogy az ükszülők azért haltak meg idő előtt, hogy agyon kellett dolgozni magukat, a telek megváltása idején. Majd az 1867-es kiegyezés idején szűnt meg a robotmunka. Gyerekkorom idején a régi öregek, az 1867-től az 1914ig eltelt időszakot, azért nevezték, békebeli jó világnak. Az akkori idősek, az elnyomatások idején születtek. A mezőgazdaság a hosszú tespedés után, a tizenkilencedik századnak a második felében, nagy fejlődést ért el. Már a kézzel hajtható szelelőrosta megjelenése is nagy fejlődésnek számított. - Az elnyomatás idején, a falubaszolgáló osztrák katona, ki mestere volt a technikának, mikor látta nálunk a lemaradást, mikor leszerelt, visszajött Újvárosra, be is nősült a németfaluba és elkezdte gyártani a szelelőrostákat. - Elsők között, már a dédszülőnk is beszerezte, (gyerekkoromban még ott állt a nagykapus színben.) 68
