Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Győrfi Péterné: Családom története

műszakfelelős lett. Főnökei mindig megbíztak benne, beosztottjai tisztelték, szerették. Ezek pedig, amit itt leírtam, nem üres szavak, hanem valósak, igazak. Én magam is akkor döbbentem erre igazán rá, amikor nyugdíjba vonulásának ünnepsége volt. Olyan szeretettel köszönték meg munkáját volt főnökei, munkatársai és olyan tisztelettel köszönték meg megértését, türelmét, szeretetét a fiatal beosztottjai, amilyet én még nem láttam. (Pedig sok munkatársának ott voltam a nyugdíjba vonulásán.) Volt olyan fiatalember, aki így mondott köszönetet: Mindent, amit itt tanultam és tudni kell, a Péter bácsi keze alatt tanultam meg. Minderre a nagy megbecsülésre pedig Tánczos Gyula üzemvezető mondott magyarázatot: „Évtizedek alatt Péternek nem voltak „ügyei". Amikor ő volt műszakban, mindig rendben mentek a dolgok. Sem főnökeivel, sem munkatársaival, sem beosztottjaival nem volt konfliktusa. Ennek a magyarázata pedig a Péter természetében rejlik. Jelleme egyenes, nem csűrő-csavaró, békességet kereső, de sohasem megalkuvó. Ritka tulajdonságok együtt, egy emberben." Úgy gondolom, hogy a zene, mely életének egy csodálatos meghatározója, külön fejezetet, külön lapot érdemel. Tehetsége hamar megmutatkozott. Mivel a szülők is hamar felismerték, hogy fiuk rendkívüli talentumokkal rendelkezik, édesapja bevitte Debrecenbe a Konzervatóriumba meghallgatásra. Ott azonban - bár elismerték, hogy nagyon ügyes a fiú - nem volt hegedű tanszak, csak fúvósokat tanítottak. (Azt hiszem, Győrfi papa ezt nem is bánta.) Később egyszer a Rajkó-zenekarból nyaralt Hajdúszoboszlón a prímás (a nevét nem tudom), és az is meghallgatta. Elismeréssel beszélt zenei tudásáról, annál is inkább, mert ezt Ő senkitől nem tanulta, csupán önszorgalom, szépérzék, esztétikai igény, veleszületett tehetség eredménye. Felajánlotta segítségét, hogy tanítja Pesten és a zenei pályán is elindulhat. Péter azonban ezt nem vállalta, öregedő szüleit nem akarta itt hagyni. A bizonytalanságot sohasem szerette. így maradt Ő idehaza, nekem nagy örömömre. Édesapám gyakran mondogatta: „A mezőnek is kell a virág." Igaza volt. Idősebb fiunkban, Péterben látom az Ő tehetségét továbbélni. Ő lett kürtművész és a Kodály Zoltán Zeneművészeti Középiskola tanára. Jutka lányunk is szépen énekel, furulyázik. Gyuri is nagyon szereti és érti a népzenét. Szüleit hamar elvesztette egymás után. Édesanyjától 1978 tavaszán, édesapjától 1980 őszén vettünk végső búcsút. Testvére él még, meg-meglátogatjuk, ha időnk van rá. Békésen telnek a nyugdíjas évek. Legszebb dolog, mely életünket kitölti, a család segítése, az unokák nevelése. Le kell még írnom, hogy a hegedülés mellett nagyon szépen citerázik és furulyázik. Télen, ha este ráérünk, boldog, derűs hangulatot ad a zene. Az én kedves időtöltésem a kézimunkázás. Papa vagy hegedűn, vagy citerán játszik. A kedvemért a legszebb dalokat el is énekli. Adja Isten, hogy sokáig így legyen... 61