Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)
Győrfi Péterné: Családom története
Az új házunkba 1971 őszén költöztünk be. De hogyan? Nem volt még víz, gáz, fürdőszoba, melléképület, kerítés, lépcső; a szobák, konyha betonosak. Én mégis úgy éreztem, mintha az Eszterházy kastélyba költöztem volna be. Velünk költözött a boldogság, a remény, hogy néhány év múlva minden meglesz, ami még hiányzik. És valóban haladtunk lassan, minden évben megcsináltattunk valamit, ahogyan következett, pedig én folyamatosan GYES-en voltam, mivel 1974. január 24-én megszületett harmadik gyermekünk: Gyuri. Gyuri végtelenül törékeny, étvágytalan, a dolgokra nehezen figyelő, gyenge gyermek volt. Péter ekkor már első osztályos, jól tanult, nem volt gond vele. Jutka aranyos, szépen fejlődött, játékos, figyelmes kislány. Gyuri örök aggodalom, odafigyelés, az egész család őt dédelgette, etetgette (volna, de nem evett), tanítgatta, becézgette. Mindezeket egybevéve nagyon boldog, kiegyensúlyozott család voltunk. 1976 őszén mentem vissza dolgozni. Attól kezdve nyugdíjazásomig - összesen néhány hetes táppénzt leszámítva - tanítottam első és második osztályban. Hogy az iskolával, munkatársakkal, gyerekekkel kapcsolatban milyen emlékeim vannak, annak leírásába bele sem kezdek. Egyébként sem érdekes név nélkül, neveket pedig nem szívesen írok le. Egyszer talán - ha éltet az Isten - ezeket az emlékeket is csokorba gyűjtöm. Mindenesetre azt leírom, hogy általában minden munkatársammal jó munkakapcsolatban voltam, volt (és van) néhány kedves barátnőm, az elején nekem is sokat segítettek és én is igyekeztem segíteni a fiataloknak önzetlenül, amennyiben arra igényt tartottak. Gyermekeink nevelésében én vállaltam nagyobb részt. Jó magaviseletű, tisztelettudó gyerekek voltak. Felnőttként is azok maradtak. Gyuri tanítgatása nagyon sok időt és energiát felemésztett. Magyarból jó volt, de csak elméletben. Rendkívül görcsös, lassú írása miatt alig tudott megfelelni az írásos követelményeknek. Földrajzból, történelemből sokat tudott. Matematikából rengeteg gyakorlás árán átment - a tanári jóindulat segítségével. Szakmát a manuális képesség hiánya, az izomgyengesége, összerendezetlen mozgása miatt nem tanulhatott. Középiskolába nem iratkozhatott, mivel a reál tantárgyak meghaladták az értelmi szintjét. Végül a PIREMON vállalatnál helyezkedett el, mint betanított munkás, ma is ott dolgozik. Értelme sokat fejlődött. Népzenéből, néprajzból, irodalomból, történelemből, földrajzból olyan sokat tud, annyit olvas, búvárkodik, hogy a tanult, főiskolára, egyetemre járó fiatalok szívesen beszélgetnek, barátkoznak vele, könyveket kérnek Tőle, néha egy-egy kérdésre Tőle kérnek választ. Nem boldogtalan, megtalálta a helyét a családban, munkahelyén, barátai között. Jutka ügyes, jó tanuló kislány volt. Sem Vele, sem Petivel nem kellett különösebben foglalkozni, néha, szúrópróba-szerűen a leckét kikérdeztem. Mindketten humán érdeklődésűek. Jutka fuvolázni tanult, szép énekhangja van. manuális készsége igen jó, kreatív, szépérzéke fejlett. Érettségi után - mi sem természetesebb - a Tanítóképzőbe jelentkezett. Ma sem értem hogyan történt, nem vették fel. Egy év kihagyásával Böszörménybe az Óvóképzőbe felvételizett - sikerrel. Az Óvóképző elvégzése után felvételizett a Tanítóképzőbe. Azt is elvégezte. Időközben férjhez ment. Férje Remenyik Zsolt; reál érdeklődésű, zeneszerető, jó szakember. Hajdúszoboszlón laknak, saját kertes házban. 1992-ben született meg az első unokánk: Remenyik Tünde Erzsébet. 1993-ban Jutka lányunknak megszületett a második gyermeke: Zsolt Gábor. 57
