Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Győrfi Péterné: Családom története

Én 1966-ban mentem férjhez Győrfi Péterhez. Jóska 1967-ben vette feleségül Csige Máriát. Marcsu 1975-ben ment férjhez Győrfi Istvánhoz. Hét unokájukat segítettek felnevelni. Nagy örömöt hozott életükbe a rendszerváltozás. Visszakapták azt a földet, melyért dédszüleim oly sokat dolgoztak. Aztán sorra születtek a dédunokák. Az ötvenedik házassági évfordulójukat 1992-ben ünnepelték családi körben: 3 gyermek, menyük, vejeik, 7 unoka, egy unokameny, 2 unokavó' és egy dédunoka köszöntötte az ünnepelteket. 10 év múlva, 2002 januárjában megünnepelhettük a 60. házassági évfordulójukat. A számok annyiban változtak, hogy immár 2 unokameny is lehetett jelen és 7 dédunoka köszöntötte az idős házaspárt, drága szüleinket. Édesapánk akkor még teljesen egészségesnek látszott. Még örömmel fogadta májusban a nyolcadik dédunoka születését. Augusztusban betegeskedni kezdett. Szeptember elején az orvos Debrecenben a kórházban közölte velünk, hogy édesapám gyógyíthatatlan beteg. Kétségbeesve álltunk mellette az utolsó két hónapban. Bátyánknak halála előtt elmondta a végakaratát: Édesanyánkra vigyázzunk és egymást szeressük továbbra is. Amilyen nemes volt az élete, olyan nemes volt a búcsúzása is. 2002. október 19-én hajnalban örökre itthagyott bennünket drága Édesapánk. Élete egy csodálatos regény. Halála pótolhatatlan veszteség. Drága Édesanyánkat két évig és három hónapig ápoltuk Édesapánk halála után. 2005. január 17-én elveszítettük Őt. Elárvultunk... Halnak, halnak Egyre halnak Színe, lángja a magyarnak. Itt is egy név, Ott is egy név, Hányat elvisz minden egy év. S aki még él, Minden névnél Összerezzen, búsan, árván: Mint a néma Lomblevél, ha Egy-egy társa hull le sárgán. /Arany János/ 52