Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Győrfi Péterné: Családom története

<? * 1 s FW * f &£s Átadó végzés másolata az 1910. február 13-án meghalt dédnagyapám örökségéről. Az örökösök: Zsúpos József és Lajos. Lajos a mi nagyapánk. Értesítés másolata arról, hogy az örökséget a József és Lajos javára bejegyezték 1911. április 16-án. Nagyapámat elvitték az első világháborúba. Olaszországban sebesült meg - úgy emlékszem, hogy Doberdónál. (Ebben nem vagyok egészen biztos.) Azt azonban tudom, hogy amikor Nagyváradon feküdt a kórházban sebesülten, a nagymamám elment meglátogatni. Ez 1916ban volt. Az édesapánk akkor volt pólyás baba, így hát mama őt is vitte magával. Két deci pálinkával is kedveskedni akart a nagyapámnak, de azt nem lehetett bevinni a kórházba. Mama igen leleményes volt, a pólyába dugta az üveget. Ettől a baba kezdett sivalkodni, mert hideg volt az üveg. Nem baj, így hamarabb beengedték. Nagyapa ekkor már felépült, a fényképen, ami ott készült, bizony a nagymama törtebb és fáradtabb. Az ötödik gyermekét vitte akkor a pólyában, még három született azután. Nagyapám a vállán sebesült, később, amikor már mi is felnőttünk, megmutatta a sebhelyet. A nagyszüleim nagyon szerettek olvasni. Nagyapám gyakran leckéztetett bennünket a Bibliából. Ilyenkor, ha valamit nem tudtunk, a mama súgott. A mama varrogatott, nemcsak a családjának, hanem másoknak is. Hogyan is győzte mindezt egyre szaporodó családja mellett, nem tudom. Az biztos, hogy nagyon okos, olvasott emberek voltak. Még a történész-régész tanító, Varga Antal, akiről utcát is neveztek el Újvároson — Ő is barátságába fogadta nagyapámékat. (Varga Antal dolgozta fel először könyv alakban Balmazújváros történetét.) 25