Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)
Szabó Jenőné: Portré szüléimről
A tsz megalakulása előtt évekig látta el apám a legeltetési bizottság elnökének tisztét. Az ő vezetésével intézték a legeltetéssel kapcsolatos ügyeket: csordás, csürhés választást, legelők karbantartását. Azonban egyre jobban megromlott a hallása. A sok lószekéren töltött hideg nap többször középfül-gyulladást okozott, kilukadt a dobhártyája. Szégyellte a fogyatékosságát, kerülte az embereket. Anyám nagy nehezen vette rá, hogy vegyenek fülhallgatót. Eleinte ez is zavarta, mert a zajokat felerősödve adta vissza. Régen is szeretett olvasni most egyre inkább a könyvek szórakoztatták. Az olvasás szeretetét, élményét már kisgyerekkorunkban belénk oltotta, mivel az volt az esti szórakozásunk, hogy apám az éppen soros regényből hangosan felolvasott. Anyám elhasználódott ruhadarabjainkat javítgatva hallgatta velünk Jókai, Mikszáth, Gárdonyi stb. és a külföldi klasszikusok regényeit. 1957-ben végeztem el az általános iskolát és balga fejjel úgy gondoltam, hogy nem tanulok tovább. Anyám és apám nem nagyon bánta, mert ekkora már a nagy család idősebb tagjai kirepültek a családi fészekből. A nővérem férjhez ment még amikor én hat éves voltam, két bátyám is megnősült hamarosan. Egy-egy kisebb lakodalom mind hármójuknak ki lett kerekítve a szűkös idők ellenére. A legfiatalabb bátyám elment bányász tanulónak, így a tőlem tít évvel idősebb bátyám maradt apám mellett segítség - meg hát ugye én lettem volna, de be kell vallanom nem nagyon ment nekem a mezei munka. Vittek magukkal kapálni, nyáron marok szedni, ősszel betakarítani. Szegény jó apám mindig besegített szó nélkül a soromban kapáláskor, kukorica szedéskor. A markot is úgy szedtük, hogy egyik sort a bányából szabadságolt bátyám, a másikat én. Volt úgy, ha nagyon gazos volt a répa amit ritkítottunk, hazaküldött, segítsek inkább anyámnak. Soha nem láttam napközben fáradtnak, vagy nem mutatta. Én majd bele pusztultam úgy fájt a derekam, olyan melegem volt, olyan szomjas voltam, viszont este, ha haza mentünk mosakodás és vacsora után már kutya bajom sem volt. Apám meg szinte bele esett az ágyba. Másik év őszén el is mentem középiskolába, nem akartam paraszt lenni. Aztán mégis úgy alakult az életem, hogy ne felejtsem el az irodai munka mellett a kapálást, állatgondozást. Hát az igazság az, hogy csak mi a két utolsó kaptunk engedményeket, a nagyobb testvéreim jócskán kivették a részüket, nem számított, hogy éjszaka bálban vagy lakodalomban voltak. Ha apám kitalálta, hogy krumplit szedünk mondjuk vasárnap menniük kellett. Azt mondta: Aki éjszaka legény volt, az legyen nappal is az! Meg aztán azt sem tűrte, hogy a nagy fiai visszaszóljanak, vagy netán káromkodjanak. Egyik csendesebb volt, a másik viszont szájasabb, voltak is ezért vitáik. Egy alkalommal a már felnőtt katonatiszt bátyám valami vita hevében csúnyán visszaszólt apámnak. Az meg elfeledkezve arról, hogy már nem gyermek a fia, arcul csapta. Az én jól megtermett bátyám, aki egyébként szelíd természet volt, kirohant az utcára és fel-alá járkált sápadtan a kis zugban, 139
