Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Szabó Jenőné: Portré szüléimről

A falusi fiatalok találkozási helye a Ponostó, ahol állatokat őriztek. A templom, ahova vasárnap délutánonként eljártak. A vasárnap délutáni séta - ünneplőbe öltözve -, dörzsölő, bálok, lakodalmak. Hol talált egymásra a két szeretetlen közegben nőtt fiatal? Nem tudom, csak azt tudom, hogy nagyon megszerették egymást. Az anyai nagyszüleim nem nézték jó szemmel ezt a kapcsolatot. - Föld a földdel házasodjon! - mondták, és anyámat egy vagyonos öreglegényhez akarták erőltetni. Anyám azonban kitartott a jóképű, fiatal apám mellett és 1923ban összeházasodtak. Apám 22 éves, anyám 19 éves volt ekkor. Vadász nagyapám még élt pár évig, majd hirtelen meghalt. Elment nagyanyám után. Egyedül maradtak a fiatalok . Gyermekük négy évig nem született. Már azt hitték, gyermek nélkül kell leélni az életüket, amikor megérkezett az első lánygyermek és utána másfél-két-három évenként még hat gyermek: négy fiú és két lány. Összesen heten. Egyetlen lánytestvérem halt meg pár hónaposan, mi többiek felnőttünk. Tizenhat év alatt hét gyermek! Micsoda lelki és fizikai megterhelés lehetett szüleim számára akárcsak a mindennapi élelmet előteremteni a nagycsaládnak. Szerették egymást és minden akadályt leküzdve dolgozott mindenki a maga frontján. Apám művelte az örökölt és bérelt földeket; lovaival, szekerével eljárt fuvarra. Nyáron takarmányt hordott, aratás után gabonát asztagba, télen követ az épülő makadám úthoz. Nagyon sokat dolgozott, be akarta bizonyítani az apósának a segítségük nélkül is el tudja tartani a nagy családját. A fuvarozások miatt sokat volt távol a feleségétől, a gyermekeitől. Anyám otthon állt helyt. Ellátta a családot, gondozta az állatokat, a veteményest, még piacra is termelt. A zöldséget, tojást a réten gyalog vitte az újfalusi piacra. A gyermekek meg felügyeltek egymásra, a nagyok a kisebbekre, főleg a nővérem anyáskodott felettünk. Bár a nagyfiúk nem igen fogadtak szót neki. Mire anyám a piacról haza érkezett a játék hevében olyan maszatosak voltak, mint a kisördög. Alig győzte lecsutakolni őket. Én nem tudom, hogy csinálta, de én nem emlékszem, hogy éheztünk volna. Igaz, hogy az idősebb testvéreim ezt nem így élték meg. Bizony fiatal kamaszként elbírtak volna egyenként is 134