Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Pál István: „Engem az állandó munka éltetett"

Apám is nagyon szeretett a Bodán lenni, nagyon jól érezte magát a barátságos böszörményi emberek társaságába. Ö már nem kötözött, de egy szál gazt, azt nem lehetett a szőlőnkben találni, 1959-re már a méh állományom is szaporodott, hét kaptárban tizennégy család méhem lett. Az adta azt a gondolatot, hogy a debreceni Vaskó mesterrel, új gumis kocsit csináltattam, azzal a szándékkal is, hogy a kaptárakat könnyen szállíthassam. Már az is kellemesebbé tette a munkát. Akkor már elértük azt, hogy gond nélkül a földeken, a szőlő soraiban, a méhek között, szinte paradicsomi körülmények között dolgozhattam. Azon az őszön indult a nagy felhajtás, a kollektivizálás, (kolhozosítás) Minden földünket, bérletünket betagosították. Olyan nagy ribilliót csináltak a Községháza erkélyén, szólt a magyar nóta, hogy már ez is, az is aláírta a belépési nyilatkozatot, már csak tíz százalék, már csak öt százalék nem írta alá. Balmazújváros Termelőszövetkezeti község lett. - Az olyan váratlanul jött, hogy valósággal megkavarodott, az embereknek az agya. Az enyém is. Olyan hangok jártak, hogy nem maradhat senki maszek, magántulajdon sem maradhat. Mindenkinek a közösben a helye. Nekem már akkor némi gyakorlatom volt az építőmunkában. Az akkori Építő KTSZ elnöke, nekem azt mondta, hogy menjek hozzájuk betanított munkásként. Ott még le is vizsgázhatok a szakmából is. Feleségével Bodaszőlőn 121