Magyari Márta szerk.: „Ha kibontom az emlékezés fonalát...” Hajdú-Bihari paraszti életutak és családtörténetek / A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 61. (Debrecen, 2011)

Pál István: „Engem az állandó munka éltetett"

Mikor a Dalmi földhöz ért a vonat, láttam az érőben lévő tengerinket, jó csöves volt, a tarló is sárga volt, mint jó termés idején. De mikor a magyar határon átjöttünk akkor is, mintha már egy más világba értünk volna. Jól művelt földek, sokat ígérő termések, Magyarországon pezsgő élet volt. Befutott a vonat Balmazújváros állomására. Sokan voltak az állomáson. Mikor kiszálltunk a vonatból, szaladt hozzám anyám, a Jó Édesanya kijárt minden vonathoz, várta a hazatérő fiát. Mikor múltak a könnyeim, akkor láttam, hogy mennyire megőszült az anyám haja. - De sokan jöttek, már ott is hozzánk, nem tudunk-e a fiáról, a férjéről, a testvéréről, nagyon sokan vártak valakit. - Egy fiatalasszony is jött hozzánk, nem tudunk-e az öccséről, Borza Jánosról, De nehéz volt megmondani az igazat, nagyon sírt, vigasztaltam, de sokat emlegette Jancsi a két nénjét, nagyon szerette őket. Engem menyasszony nem várt, mint többeket, afelől én árva voltam. Mikor anyámmal hazaértünk, tele lett a házunk, jöttek a jó szomszédok. Jött a jó öreg Kállai János bátyám is, ő is fogoly volt az oroszoknál 1916-ban. Apám este jött haza a szekérrel. Én nyitottam kaput, apám de nagyot nézett, nem tudhatta az érkezésemet, a lap melyet Máramarosszigetről írtam, két nap múlva érkezett meg. De nem a régi lovakkal jött apám, azokat elsőként vitték el az oroszok, mikor a front ~ — odaért. Apámat nem törte meg annyira a sors, mint anyámat, pedig már közel volt a hatvanhoz. Este sokáig elbeszélgettünk, sok mindent elmondtak szüleim. Kérdeztem a lányokat, azok is mindegyik férjhez ment. A komák is mindegyik, kik túlélték a háborút, már meg is házasodtak. Szabó Jani komáéknál már két fiú gyerek is volt. Én kerültem haza utolsóként a komák közül. De elsőnek említették szüleim Lajos öcsémet, ő is már házas ember volt, éppen a napokban született meg a kislányuk. Tizenhét éves volt, mikor én bevonultam és családos ember lett, mire hazaértem. Elértem, hogy lehajthattam a fejemet a szülői otthonban. Kora reggel lábujjhegyen jártak szüleim, mint gyermekkorunkban, hogy a hazatért huszonkilenc éves gyermek fel ne ébredjen. Mikor felöltöztem néztem a falon a csa- — ládi képeket, Ott voltak apámék, az Öt A szerző szüleivel és testvérével az 195ü-es évek elején 116