Zlinszkyné Sternegg Mária: Ládás asztaltól a gömbasztalig (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 60. Debrecen, 2008)
V. Az almáriumos asztal, kisláda és ostábla az első remekrajzok szerint
építészeti kialakítást. 44 A nagyméretű, - általában négyszögletes lapú - architektonikus jellegű asztalnak így egy teljesen új formája fejlődött ki: részei a talapzat, a ráépített központi (almárium) lábazat, az arra helyezett láda (vánkos) és az azon jóval túl nyúló asztallap. A reneszánsz ládás asztal lehetett a mintája az 1620. évi céhszabályzat előírása szerinti ládás asztalnak. A mesterremekekben általában a konzervatív hagyományhoz kötöttség érvényesül, a céh konzervativizmusa ez esetben is megőrizhetett régi típust, s a reneszánsz hatás Debrecenben egyébként is maradandón kimutatható. Lehetséges, hogy később az almáriumos, szekrényes asztal lábazatát egyik oldalán ajtóval nyithatóvá tették, szemben a „ládás aszta? azonos formájú, a 17. században nem nyitható, zárt alépítményével. A retardáló remekrajzok segítségével ez esetben hipotetikusan visszakövetkeztethetünk a Debrecenben a 17. században használatos „ládás asztalra". Ha azonban a két megnevezés mégis két típust jelölne, (Wangentisch, szemben Schranktisch és variánsai), úgy a típusváltás ládás és szekrényes asztal között még a 17. század folyamán történhetett. A ránk maradt remekrajzokból ítélve, a debreceni almáriumos asztal a 18. század közepén sokkal egyszerűbb formában valósult meg, mint ismertetett külföldi párhuzamai. Az 1755-ben, 1758-ban, 1765-ben, 1768-ban és 1781-ben készített mértéktartó, kiegyensúlyozott bútoroknak késő reneszánsz vonásai teljesen nyilvánvalók. Barokk gondolat a hat- vagy többszögű hegyes mustráknak, mint felületet tagoló elemeknek az alkalmazása. Profillécből kialakított azonos szögben illeszkedő sokszög-díszek - mélyített, kazetta hatását keltve - ékítik a kis láda oldalait is. A 18. században Debrecenben bútorremekként készített asztalok architektonikus felépítésükkel és kizárólag a kazetta-motívumra szorítkozó szerény díszítésűkkel a 17. század stílusát őrizték meg. Az almáriumos asztal fennmaradt és továbbélt a református templomok úrasztalaiban. Hiszen olyan bútor, amelyet központi elhelyezésben, hangsúlyos szereppel, ünnepélyes feladattal lehet és indokolt alkalmazni. További kutatásoknak kell tisztázni, hogy a remekbe készült ládás- vagy almáriumos asztalok egyike-másika nem került-e, nincs-e máig egyházi használatban. Hagyományként a formát a református templomok úrasztalában még a 19. század is őrizte, és gyakran alkalmazta. (13. kép) Lehet tehát, hogy a céhszabályzatokból vett elnevezésekkel két új, autentikus terminussal gazdagodik a hazai bútortörténeti szakirodalom: ládás asztal, illetve almáriumos asztal. Ám az is lehetséges, hogy ládás és almáriumos asztal lényegében azonos forma két megjelölése. 13. kép. A református Nagytemplom Úrasztala. Dohányosi József műve, 1818. WINDISCH-GRAETZ 1983. 124.
