Zlinszkyné Sternegg Mária: Ládás asztaltól a gömbasztalig (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 60. Debrecen, 2008)

I. Bevezetés

ponti ideológiától némiképp eltérő módon is.

10 Csupán a francia forradalom kiváltotta átrendeződés elmúltával, a régit tartani kívánó késői abszolutizmus központosító törekvései ütköztek a maga módján ugyancsak konzervatív, de protestáns magyar város hagyományaival, de ez már kívül esik kutatásom korszakán. A rendi világ városainak sajátos, fontos intézményei, Európa szerte, a céhek. Iparos önkormányzatok. Felelősek a céhbeniek erkölcséért, tisztességéért, a munkák minőségéért. Szociális szerepük is jelentős. Egyegy városon belüli sajátos önkormányzatok, de kapcsolataik épp szakmai téren túlnyúltak a városok határain, sőt az országok határain is: a céh levelével érkező mester vagy legény Európa-szerte találhatott támaszt mesterségének gyakorlói körében. A céhek fontosak a város számára. Debrecen számára is. Minél több fajta ipar, minél jelentősebb kereskedelem található egy-egy városban, annál nevesebb a város, annál megalapozottabb vagyoni helyzete, ezzel politikai jelentősége is.

11 De a céh számára sem mindegy, melyik városhoz tartozik. A szakmája szerint céhbeli mester városának megbecsült polgára egyszersmind. A város közösségi életében a céheknek fontos szerep jut, céhbeli mester városi tisztségben is eljuthat pályája csúcsára. A magyar művelődés történetének, ezen belül az iparművészet történetének fontos fejezete a céhes ipar. Mind a „művészekre", a céhes mesterekre, mind műveikre, „remekeikre" vonatkozó ismereteink hézagosak, holott a kép teljességéhez hozzátartoznak. Az iparművészet jelentős ága a bútorművesség, az asztalosipar. Ennek első ismert európai korszaka a céhes ipar korszaka. A céhes mesterek működése, alkotásaik jellege az ipar- és stílusfejlődés megkerülhetetlen, jelentős szakasza. Egy-egy céh munkássága adott városhoz kötődik, indokolt hát annak keretében vizsgálni a műipar kibontakozását, mesterek és mesterség életét és alkotásait. A magyar asztalos-központok kutatásának gondolata Szabolcsi Hedvigtől ered. Ennek a tervnek keretében 1953-ban kezdtem meg Debrecen város művészi bútorainak és az asztaloscéh iratainak feldolgozását. Az összegyűjtött gazdag levéltári anyag igen sok, szinte kizárólag magyar nevű asztalosmester tevékenységéről ad számot. Mégis az eddig felgyűjtött tárgyi emlékanyag zöme csak a 19. század bútoraira szorítkozik. Ha éppen a debreceni asztalos-központ vonatkozásában a tárgyi emlékanyagon keresztül bemutatható korszak határain messze túlmenőn tudjuk megrajzolni a fejlődés ívét, visszanyúlva egészen a 17. századig, ennek alapjául az a kiemelkedő jelentőségű, a Déri Múzeumban található asztalos remekrajz-gyűjtemény szolgál, amely az 1755-1865 között eltelt 110 esztendő remekelőírásait dokumentálja a fennmaradt 123 darab rajz által.

12 A mesterségét kitanult, mesterré emelkedni akaró asztaloslegény ugyanis belépőjegyét a cég tagjai sorába remek készítésével, remekeléssel érte el. Az asztaloslegénynek, mielőtt a bútorremek készítésébe fogott, rajzon kellett bemutatnia, milyen remekdarab készítését tervezi. A Déri Múzeum ilyen remekrajzok első „kis rajz" példányait őrizte meg számunkra, ha nem is minden ismert céhes mester, de mégis azok jelentős hányadától. Ezzel lehetővé vált, hogy a stílusfejlődést az asztalos ipar mintadarabjai vonatkozásában művészettörténeti szempontból elemezzük. Az időtartam hosszúsága, a száztíz év, és a rajzok nagy száma, a remeklés során megkívánt mesterségbeli tudás vizsgálata és a debreceni berendező stílus fejlődése szempontjából egyaránt döntő jelentőségű anyagot szolgáltat a kutatónak. A levéltári anyagokon elindulva, a Déri Múzeum és a Református Kollégium gazdag gyűjteményeire támaszkodva, Hajdú és Bihar megyék református templomait bejárva, s debreceni patrícius családok előzékeny közreműködését élvezve, gyűjtöttem össze azt a jelentős anyagot, ami a rajzok anyagát céhtörténeti, társadalomtörténeti adatokkal bővíti. Kutatásaim eredményeinek egy-egy nagyobb egységét az elmúlt évtizedekben több tanulmányomban közzétettem.

13 Gyűjtésem nyersanyagként részben az Iparművészeti Múzeum 10 Azt az engedményt a központi kormányzat megkövetelte, hogy a piarista rend Debrecenben 1718-ban iskolát és templomot építhessen. DEBRECEN II. 142. Ám csak 1753-ban írják elő, hogy a 12 esküdt közé 2, a 66 főnyi városi tanács tagjai közé egy katolikus személyt is válasszanak. Uo. 178. 11 DEBRECEN II. 309-340. Varga Gyula elemzi az ipar jelentőségét országos viszonyszámok megadásával is. Debrecen 1770-1827 között hazánk legnépesebb városa, s iparossága is jelentős volt. Az asztalos céhes mesterek száma ezen belül 1750-1810 között, az általam most tárgyalt korszakban, 15-30 között mozgott. Uo. 361. 12 A hasonló gyűjtemények művészettörténeti jelentőségére jó párhuzam ARENS, FRITZ: Meisterrisse und Möbel der Mainzer Schreiner. Mainz, 1955. című kötete. Ebben a szerző egy ilyen fennmaradt rajzgyűjtemény-sorozat darabjait adja ki és elemzi, miközben hiányolja, hogy eredeti tervét, a mainzi asztalosipar történetét, levéltári kutatások híján a céhakták és a fennmaradt emlékek kutatásának bevonásával egyelőre nem sikerült megvalósítania, i. m. 5. 13 STERNEGG 1960.; STERNEGG 1974.; STERNEGG 1994.; STERNEGG 1996.; STERNEGG 1997.; STERNEGG 2002.