Zlinszkyné Sternegg Mária: Ládás asztaltól a gömbasztalig (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 60. Debrecen, 2008)
Függelék - I. Céhszokások
I. Céhszokások A céhek mesterségüket kiváltságlevelükben foglalt szigorú szabályok szerint folytatták. A debreceni asztalosok 1760-1810 közötti működésére az 1752. évi céhszabályzat tervezet volt irányadó. Arra, hogy a céhszabályzat artikulusai mennyiben érvényesültek a gyakorlatban, a hétköznapok során, két céhirat feljegyzései világítanak rá: „A Betsülletes N. Asztalos Czéh Számára vétetett Könyv" és a „Jegyzőkönyv". 82 Alábbiakban elsősorban fenti dokumentumokból merített adatok szemléltetik az asztalos céh mindennapjait, és egyúttal az adattárban található mesteréletrajzok kifejezéseinek magyarázatát is adják. 83 Inasszegődtetés és felszabadítás Egy asztalosmester életpályája Debrecenben is az inasévekkel kezdődött. Az inast jövendő mestere szegődtette három, „negyedfél" vagy négy esztendőre. Mikor inasnak akart beállni a fiúgyermek, saját ügyében ő is egybehívattathatta a céhet, mint pl. 1779-ben Fekete József inas, aki ekkor Király Ferencnél 85 állt munkába. Feljegyezték 1793-ban, a szegődtetés napján, hogy Varga Sámuel inas „aratni megy, kútra jár és minden inasi kötelességeket elvégez" 86 1769-ben egyik három évre, aratási munkára is szegődtetett gyermekért „tanítómestere" - aki nem más, mint az asztalosmestere, akinél munkába állt - kezeskedik, hogy az inaséveit ki fogja tölteni. A szegődtetésért fizetni kellett: 1790. február 24-én „A régi rendtartás ismét a Ns Czéh által confirmáltatott, hogy a kinek a Czéh Inast ád tartozik 10 garassá?', (3p). Ez tehát általában a mester kötelessége volt, de van példa arra is, hogy az inas teszi ezt: 1799. május 14-én: „Szathmári Péter nevű gyermek szegődött volna [,. .j de pénze nem lévén most - december 26-án - szegődött." 1764-ben Nehéz András asztalosmester saját fia szegődtetésekor 50 krajcárt fizetett. 87 Amennyiben az inas kialkudott idejét nem egészen töltötte ki, akkor hátralévő idejét pénzért „felválthatta". 1790-ben a debreceni asztaloscéh bevételre tesz szert, amidőn Nagy Gábor, akit tizenegy hónappal ideje előtt szabadított fel mestere, Hevesi István, „ideje váltságáuf 10.20 vonás forintot fizet a céh ládájába. 88 1794-ben például, amikor egy inas bár három évet leszolgált, de még híjával volt 4 hónapnak, ezt a négy hónapot „a céh előtt felváltotta", 1795-ben pedig egy inasnak szabadulásakor a céh hat hetet engedett az idejéből, amiért annak fizetnie kellett, (3p). 1800-ban, a napóleoni háborúk idején, „minthogy az insurgens seregbéli katonának állottak", két inast „idejinek előtte" szabadít fel mestere, (3p). 89 Ha mesterember elcsalta mestertársa inasát vagy legényét, „articulus szerénf büntetést kellett fizetnie. 90 A felszabadításkor a mester táblajáratással céhet gyűjtetett, ami pénzbe került, és kifizette a szabaduló 82 Források: (2), (2f), (3p), (3e). Ld.: Adattár. 83 A céhszokások ismertetésénél Nagybákay Péter munkáinak általános megállapításai szolgáltak számomra párhuzamul az egész fejezeten keresztül. így: NAGYBÁKAY 1971. - valamint a céhekkel kapcsolatos általa írt címszavak: Magyar művelődéstörténeti lexikon. Középkor és kora újkor. Főszerk. Kőszeghy Péter. II. Budapest, 2004. 19-27. 84 1752. VI. Articulus: „Ha valamelly Mester inast akar fogadni [...] próbálásra tovább nem szabad tartani tizennégy napoknál szegődetlen, és ha bé akarja szegődtetni a Mester, a Czéhet öszve gyűjtesse". A mester fél, az inas két forintot fizessen, ebből egy a céhmesteré, a többi a céhládába megy. Az inas két kezest is tartozik állítani, hogy a mestert, ha már betanult, el nem hagyja, csak a céh engedelmével. VARGA 1990. 157. 85 Adattár: 97. 86 Adattár: 107. 87 Adattár: 77. 88 Adattár: 123. 89 Adattár: 99 90 1752. VII. Articulus: „Senki ezen b. Asztalos Czéhbeli Mesterek közzűl egyik a' másik Mesternek Legényét vagy Inassát [...] el ne csallya [...] a' ki pedig az Inast csallya el, az ollyan Mester négy forintal, az Inas pedig vissza menvén a Mesterhez egy Kántorral tovább tartozik szolgálni." VARGA 1990. 157.
