Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)

Módy György válogatott tanulmányai - V. Muzeológia - Zoltai Lajos, a muzeológus

nincs nagy véleménye. Erős magyar öntudata nem nemesi gyökerű, hanem népi, ezen belül pedig kálvinista színezetű. A paraszti szemlélet hagyományait őrzi, bizalmatlan, sőt ellenséges az úri-nemesi osztály iránt, amely következetesen visszaszorította a paraszti törekvéseket. A debreceni főbírák mellett is csak addig áll ki, amíg azok a paraszti törekvéseket testesítették meg. A nemzeti köztörténet iránti közömbössége, a magyar történelem félhivatalos értékrendjével szembenálló, bár nyíltan sehol ki nem mondott felfogása bizonyára közrejátszott abban, hogy a hivatalos történetírás részéről életében kevés méltánylásban részesült. Ez a szemlélet azonban magyarázatot ad arra is, miért fordult Zoltai egész érdeklődésével Debrecen városának múltja felé. A Debrecen város múltjának feltárásában végzett munkája nemcsak eredményeiben, hanem módszertani vonatkozásában is igen jelentős. Ellentétben kortársai legtöbbjével, akik valamely táj vagy város történetében megelégedtek a felszíni jelenségek összegyűjtésével, Zoltai kutatásai a mélybe nyúlnak. Azt kereste, mi a jellegzetesen debreceni a város fejlődésében, polgárai múltjában. Több évtizedes, szorgalmas kutatásai nyomán megelevenedett a cívis város és lakóinak korábban nem ismert élete úgyannyira, hogy talán még ma sincs városunk, melynek XVI-XVIII. századi hétköznapjait, polgárainak mindennapi gondját és örömét annyira magunk előtt látnánk, mint Debrecenét. Minden érdekelte, ami a debreceni ember múltját közelebb hozhatja: a lakás, a bútorzat, a viselet, a szokások, a családi és közösségi élet törvényei, a gazdálkodás formái, a mesterségek, a közigazgatás, az adó, a terhek és jövedelmek megoszlása, a város, a református egyház és a polgár egymáshoz való viszonya. Bár kutatásainak, eredményeinek méltatását már elvégezték az előttem szólók, néhány vonatkozást mégis magam is kiemelnék. Helytörténeti érdeklődése egyetemes volt az emberi élet minden megnyilvánulására kiterjedt, s nem egy olyan megfigyelése van, mely a maga korában úttörő jellegű volt. Felismerte a földrajzi környezet alakulásának fontosságát a táji fejlődésre, s azt, hogy nemcsak a táj alakult az emberi munka következtében, hanem a tájjal együtt maga az ember is formálódott. Észrevette, hogy a XII-XIII. században Debrecen környékén megritkulnak a falvak, a kisebb települések megszűnnek, s lakói a nagyobb helyekre húzódnak, aminek fontos települési és gazdasági, sőt társadalmi következményei voltak. Irodalmunkban ezzel elsőnek érzékelte a prédiumok; a pusztásodás csak napjainkban megválaszolt kérdését. Elsők közt tudatosítja, hogy az agrár Debrecen, a maradi zsírosparasztok XX. századi jelképe csak az utolsó 150 év során alakult ki, s hogy Debrecen ezt megelőzően évszázadokon át virágzó kalmárváros volt, melyben a földművelés jelentősége másodlagos. Eredményeit részben új módszereknek is köszönhette, annak, hogy helytörténeti vonatkozásban az elsők közt folyamodott a statisztikai felméréshez, s vonta be a történeti kép megformálásába a rokontudományokat. Az archeológia, a földrajz, a nyelvészet és mindenekelőtt a néprajz eredményei beleépülnek történeti műveibe, és éppen ez a még csak csírázó komplex módszer tette lehetővé, hogy a 658 f^