Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)
Módy György válogatott tanulmányai - IV. Művészettörténet - Képzőművészeti írások (Blattner Géza–Maghy Zoltán–Senyei Oláh István–Holló László)
8. kép. Holló László: Fehérlő áldozás, 1929, kréta Hollót elsősorban I. István alakja ragadta meg. A magyar történelem legelhatározóbb korszakát látta mindig Géza és István korában. Géza alakja is nagyon sokat foglalkoztatta - mint saját maga emlékezik -, de azután nem készült róla sem rajz, sem vázlat vagy festmény, - „mert egy kicsit belefestettem Istvánba. Egyek voltak ők". A korai Árpád-korban egyáltalán nem valamilyen romanticizálható korszakot lát és láttat, melynek elmúltán turáni búsmagyarkodással szenvelegjünk. Mélyen bele érzett a pogányság és kereszténység, a nemzetségi társadalom és a feudális állam nagy váltásába, melynek szaktudományi tisztázása is csak éveinkben történt. A távolból Európába jött nép és történelmi felelősségű vezetőjének feladott egyik legnagyobb kérdésnek, a függetlenség megőrzését látja Holló. Történelmi vonatkozású alkotásait összegyűjtve, szemlélve, pontosan nyomon követhetjük a témák felvetődését, érlelődését, megoldásait, éppen úgy mint Holló László fokozódó elmélyülését. Mik is ezek a témák? Elsősorban a fehérlő áldozás, a vérszerződés, Zalán futása, az alpári csata s mindenek előtt Koppány leverése és halála, valamint jelenetek I. István életéből s temetése. Mostani gyűjteményes kiállításán 1927 és 1970 jelzik az első és az utolsó alkotás időpontját. Úgy érezzük, nem zárul itt a sor. Holló egész munkásságára jellemző, hogy a soha nem nyugvó belső izzása, egy-egy téma már megoldottnak tekinthető kialakítottságával szembeni elégedetlensége sarkallja, szinte szenvedélyesen űzi a tömörebb, a kifejezőbb, a még teljesebb megfestés felé. A történelmi témák a felületes szemlélőnek mintha szűk skálát mutatnának, különösen is ha figyelembe vesszük azt, hogy csupán Koppány leverése és halála tizenöt olajfestmény és tizenegy ceruza-, tus-, lavírozott tus-, diópác-, kréta-rajz és akvarell mondanivalója. Úgy érezzük, hogy 636 ^