Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)

Módy György válogatott tanulmányai - IV. Művészettörténet - Képzőművészeti írások (Blattner Géza–Maghy Zoltán–Senyei Oláh István–Holló László)

korábbi munkásságának eredményeit, egyéni hangját megőrizte. Őszinte törekvé­seket tett műveinek tematikai gazdagítására is. Korábbi kedves témáit újra meg új­ra előveszi, önmagával is elégedetlenül keresi az adott látvány végleges művészi megfogalmazását. így a Csend (1963) c. olajfestményét a közel három évtizeddel ko­rábban alkotott Böszörmény este c. képének párhuzamaként a téma tömörítettebb megoldásának tekinthetjük. A Tyúkpiac (1963) nemcsak színgazdagságával és szer­kesztési erényeivel, hanem a sajátos helyi miliő mozgalmasságának hű tükrözésé­vel ragad meg bennünket. Visszatér a korcsolyázók és a vásári jelenet témája is, ­még egységesebb, egyszerűsített és az akvarell frissességére, illetve a pasztell techni­ka adottságaira épülő expresszívebb megfogalmazásban (Korcsolyázók, 1961 és Cir­kuszsátor, 1963). Az 1963 évben készített olaj- és akvarell-sorozat kiállított képei (Siófokon, Balaton, Szeles Balaton) merész színfelfrissülését s újabb, impresszioniszti­kus felületkezelését példázzák. 5. kép. Maghy Zoltán: Tyúkpiac, 1963. olaj Maghy Zoltán festészete az egyéni hangvétel megtalálásának éveitől kezdve a tényleges, tárgyias valóságból indul ki. Attól nem is óhajt elszakadni. A húszas évek végétől számított egy évtizedig tartó első kiemelkedő pályaszakaszában sok képi megoldása a részletek kidolgozásának hasonló megközelítése alapján kínál­kozna a „finánc" Rousseau-val történő rokonitása. De míg annál minden képen egy mesevilág születik meg, addig Maghy a szükséges redukció és absztrahálás mellett is szemléletében tudatosan kötődik a természethez. S hogy a rajzi pontosság és a részletgazdag ábrázolás mellett festészete mégis lényegesen több volt s ma is több, mint látványfestészet, azt az a többlet biztosítja, amit alkotó módszerének követke­zetességével és az ábrázolt valóság lírai átérzésével nyújt. Képeinek egyéni hatását különösen fokozza, hogy még a Vaszary posztimpresszionizmusától tanultakra szervesen ráépíti az expresszionizmus eredményeinek egy tudatosan vagy ösztö­nösen érvényesülő népi, naiv felfogással való ötvözését. Témái szinte kéz alá adot­tak. Elsősorban egy életre vállalt városa Hajdúböszörmény utcaképei, öreg házai, 616 ^

Next

/
Thumbnails
Contents