Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)

Módy György válogatott tanulmányai - IV. Művészettörténet - Képzőművészeti írások (Blattner Géza–Maghy Zoltán–Senyei Oláh István–Holló László)

Attól az időtől kezdve, amikor munkahelyemet Franciaországba tettem át, 1925 óta még sokáig kisértett szülőhazám Hegyeshasú Balogjai, Meszeshátú Kis Istvánjai avagy az az ószeres, aki folyton azt hajtogatta: hogy asszongyom: Kalap van a fejemben és nem sapka, vagy sapka van a fejemen és nem kalap. Bárhol voltam is ez a tűnő emberfajta izgatott. Akaratlanul Debrecen jutott eszembe, amikor más tájak más embereiben a szülőföld figuráit véltem felfedezni és nem véletlen az, hogy 40 éven át főleg a bábszínház ami érdekelt. Ezt a debreceni jelleget főleg a franciaországi Berry megye parasztjainál találtam meg, akik sok tekintetben hasonlítottak a debreceniekhez. Hisz már Bercsényi híres huszárjai is jártak volt arrafelé és egyesek ottrekedve családot alapítottak. Innen volt az, hogy jól éreztem magam körükben. A debreceni Déri Múzeumban most rendezett kiállításom alkalmából köszönetemet tolmácsolom mindazoknak a hivatalos személyiségeknek, jóbarátoknak, akik közreműködésükkel lehetővé tették otthoni szereplésemet. Innen a távoli francia földről küldöm haza képekben üzenetemet avval a hozzáfűzéssel, hogy ha távol is esik tőlem a szülői föld, örökké él bennem annak lényege és ezt igyekeztem piktúrámban is érvényesíteni akkor, amikor a hazai földre gondolva ugyanolyan szeretettel festettem azt a tájat vagy azt az emberfajtát, ahol éppen sátorfámat felütöttem, hogy evvel is tanulságát adjam annak a nagy igazságnak, miszerint a művészet, ha a maga egészében egyetemes jellegű is, mégis csak a különféle milieu-höz fűződő megérzésekből tevődik össze. A nagy művészi kultúrák évezredeken át nemzetekhez, helyi viszonyokhoz igazodtak és miért éppen Debrecen maradna ki az együttesből; mint ahogy voltak és lesznek a világ minden táján művészek és mint jómagam is, akik ragaszkodunk és büszkék vagyunk szűkebb vagy magunk-választottá hazánkhoz, hogy onnan merítsünk minden impulzust művészi alkotásunkhoz. Most már az utókor kritikusainak lesz a feladata eldönteni azt, hogy annyi évezreden keresztül vajon helyes volt-e a festőnek vagy a szobrásznak ezt az utat követnie vagy inkább az új művészeti áramlatokhoz szegődve teljesen elrugaszkodni a mindent éltető természettől és az ezt tagadó abstrakcio uniformisába süllyedni. Mindezek után beszéljenek képeim. Kelt: Boulogne sur Seine Január 5. 1961. A Blattner Géza gyűjteményes tárlatán kiállított ötvenkét műből csak kettő származik a művész korai, Franciaországba költözése előtti korszakából. Ezek már bizonyítják eredeti látásmódját és témaválasztását, sőt felvillantják jellegzetes technikáit és színvilágát is. A Sajókesznyéteni táj (1925) c. színes tusrajza ilyen szempontból szerves előzménye a későbbi, francia tájakon festett képeinek. Megmutatkoznak rajta Blattner erényei: a gondos kivágás, a kiérlelt kompozíció és az élénk, de harmonikus színvilág. A Debreceni pásztorok (1923) hidegtűkarc pedig a szinte konstruktívnak nevezhető szerkesztésre építve, biztos rajztudással állítja elénk a gazdag humorral karikírozott jellemző debreceni figurákat. Az alakok mindegyike egyéni karakter s együtt pedig hiteles miliőt sugallnak. Képe feltehetően önálló tanulmányként készült az 1924. évi budapesti kiállításán nagy sikert aratott Debreceni vásár (1923) c. művéhez. Lyka Károly méltán írhatta ekkor Blattnerről: „Érdeklődését nem az előadás csínjára fordítja, hanem arra, hogy jól belelássunk emberei lelkébe". 606 ^