Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)

Módy György válogatott tanulmányai - III. Történettudomány - Szovát a XVIII. század derekáig. Az erődített templom története

1694. die 8. szept. az gonosz pogány tatárpusztitás után."

106 De ez a becses egyházi emlék nemcsak a pusztításra emlékeztet, hanem elsősorban arra, hogy egy esztendő elteltével már gyülekezet is volt. Szovát népe sok szenvedés, pusztulás után megint újrakezdte életét. IV. Az 1594. őszi pusztító tatár támadás tárgyalásakor szólottunk arról, hogy a középkori templomot ekkor érhette olyan súlyos rongálódás, hogy félig romos állapotba került. Hangsúlyoztuk ugyanott, hogy több pusztulást szenvedett faluhoz hasonlóan Szovát sem néptelenedett el teljesen. Ezt az az év őszén a bajomi várhoz tartozó szováti részbirtokon is felvett összeírás bizonyította. A támadást átvészelők, a visszatért menekültek újra kezdték az életet. Erre 1605 utánról több adatunk van. A református gyülekezet feléledt, a templomot is tudták használni. 1609-ben újból számon tartják a debreceni egyházmegyében a helyi egyházat. Nincs adatunk arról, hogy istentiszteletre alkalmas imatermet kellett volna építeniük, mint ahogy például Debrecenben történt az András templom 1564. évi leégése után. A XVIII. szászad második feléből származó adat szerint az akkori három harang közül a legkisebbik még 1614-ben készült. Nincs arra utalás forrásaink között, hogy a középkori templomnak volt-e tornya vagy sem. Igen valószínű, hogy ez a kis harang fából készült haranglábban volt elhelyezve. 1621-ben is megemlékeznek a szováti gyülekezetről, 1639-ből ismerjük lelkészének a nevét: Debreczeni András.

107 A templom viszont az idő múlásával egyre rosszabb állapotba került. Kiderül ez Keresszegi Hermán István püspök 1640. október 8-án Debrecenben kelt leveléből. Külső címzése szerint „Adassék ez levél az egész szováthi Kösségnek, Bírákkal és polgárokkal egyetembe hüségessen." A püspök szigorú hangon megfeddi őket templomuk állapota miatt. „Ez Hortobágyon innen lévő faluk közül, legfeljebb (elsőnek, M. Gy.) Isten titőletek kívánja 106 Nagy László: a 105. jegyzetben i. m. 342-343. - Zoltai: a 105. jegyzetben i. m. 18-19., 58-66. passim. -Szűcs i. m. II. 469-470., 489-491., 494-495. 107 Barcsa János: A tiszántúli református egyházkerület történelme. I—II. (Debrecen, 1906-1908) I. 234. - Diószegi i. m. 118. alatt idézi a Hajdúszováti Református Egyházközség irattárából a megfelelő jegyzőkönyvi adatokat. Az 1614-ben és az 1750-ben öntetett harangokat az I. világháborúban adta át az egyház ágyúöntéshez. Az 1720. évi megrepedt, 1789-ben újraöntették felhasználva az egri káptalan birtokáról elűzött és 1787-ig a csegei határban a Hortobágyon meghúzódott egyeki református lakosoktól 1783. május 6-án megvásárolt harangot is. Az elűzöttek egy másik 1747-ben öntött harangjukat a Völgyes-Árkus melletti kényszerű lakóhelyükről vitték magukkal az Arad megyei Kisperegre. Bencsik János-P. Szalay Emőke: Egyek protestáns múltjának történeti emlékeiből. In: Bencsik János-Módy György-Szalay Emőke: Tanulmányok Egyek múltjából. Hajdúsági Közlemények 9. (Szerk. Nyakas Miklós. Hajdúböszörmény, 1981.) 22-24. A szovátiak harangvásárlásáról nem írnak a szerzők. H 459