Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)
Módy György válogatott tanulmányai - III. Történettudomány - Polgár és vidéke a tatárjárástól a hajdúk letelepedéséig
tőén az egymást követő két fejlődési szakaszban keletkezett prédiumokat jeleznek azok a X-XIII. századi felszíni kerámia leletek, melyeket a Polgár-Kengyelfiókkal szemben a csatorna partján, a Folyás-Bivalyhalom, a Folyás-Kígyós tanya, a Folyás-Simahát és az Új szentmargita-Tukai út lelőhelyeken találtak. 3 Ezek a nyilvánvalóan kisebb jelentőségű, rövidebb-hosszabb ideig megült települések feltehetően a tatárjárás előtt elsorvadtak, vagy akkor pusztultak el végleg. Falurendszerünk harmadik fejlődési korában, különösen az 1260-as évektől, újból nagymértékben szaporodtak a falvak. Polgártól északra a XIII. század utolsó évtizedében így született Selypestő (Zelpustv) falu, vagy kései prédium, Györffy György szerint Palkonyától kissé északkeletre a Tisza bal partján, a Selypes-patak közelében. 4 Az általa feltételezett helyen azonban a legutóbbi terepbejárások során nem leltek településre utaló felszíni leleteket. Részletesebben kell szólnunk arról a lelőhelyről, amely a régi szentmargitai „nagytanyától" nyugatra, a „margitai mocsár partján levő erdő" keleti szélén van. Zoltai Lajos, Debrecen és a megye területének középkori régészet vonatkozásában is úttörő tudós kutatója, 1916-ban több pontból álló kérdőívet küldött szét. Elsősorban elpusztult középkori falvak bármilyen emlékére vonatkozóan óhajtott értesüléseket szerezni. Az egri főkáptalan folyási kerületének jószágigazgatója részletes válaszában azt írta, hogy az akkor még élő szájhagyomány nyomán, de a kertásás közben előkerült emberi csontok tanúsága szerint is a középkori Szentmargita falva elpusztult temploma állhatott az ő idejében Koponyacsárdának, régebben Telek vagy Telekes csárdának helyet adó dombon. A valamikori falu pedig körülötte terülhetett el. Levelében megírta, hogy a múlt század végén a szentmargitai erdő keleti szélén pedig még fennálló rommaradvány volt látható, de az „méreteiből ítélve csak valami kápolna lehetett". A jószágfelügyelő válaszában a szentmargitai puszta határát a legfontosabb földrajzi neveket, tanyákat, s mind a két lelőhelyet feltüntető pontos térképet mellékelt. 5 A csárda újabb s régebbi neve, az elpusztult faluhely 'telek' jelölésével félreérthetetlenül utal településre, illetve a bolygatáskor előkerült koponyák nyomán középkori templom körüli temetőre. 3 A terület Árpád-kori településnyomaira lásd M. Nepper Ibolya jelen kötetben közreadott lelőhely-kataszterét az Adattárban. Kutatott vidékünk honfoglaláskortól a tatárjárásig terjedő történetére pedig ugyancsak jelen kötetben Mesterházy Károly tanulmányát és az általa idézett forrásokat. - Az Új szentmar gita-Tukai út lelőhely is kapcsolatba hozható Szentmiklós (Csegeszentmiklós) Árpád-kori faluval, illetve előzményével. Az egri káptalan 1718. évi urbáriuma így adja meg a helyét: „...inter limites SzMargita, Csege, Mátha, Keszi..." - HL. XII.-2/d. N. 57. 90. (Urbáriumok) - Papp József a csegei Határhalom és környékén vagy a csegei Cserepes dombon tételezte fel a falu templomát. Papp még az utóbbit tartja valószínűnek. (Papp József: Tiszacsege. HBMK. 8. sz. Debrecen, 1967.17,28-29.) Csege, Szentmargita és Máta középkori határára lásd Zoltai Lajos: Ismeretlen részletek Debrecen múltjából (Debrecen, 1936.) 157. s. köv. 4 Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza A-CS. (Budapest 1966.) 803. s DMA Régészeti Gyűjtemény 126/1916 sz. 364 ?}