Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)

Módy György válogatott tanulmányai - II. Régészet - A Szent András templom és a Verestorony kutatása 1980-ban

Debreceni család Jakabot és Pált követő három nemzedékének férfitagjai ugyan nem vettek részt az ország, még a keleti országrész közéletében sem, de az uradalmat gyarapították is, vagyonukat szaporították. Házassági kapcsolataik révén - a leányokat is ide számítva - az ország előkelő nagybirtokosaival azonos módon éltek debreceni kastélyukban. A rendelkezésre álló kevés adat is bizonyítja, hogy folytatták a mezőváros gazdasági fejlesztését. Az 1370-80-as években földesúri adományként jutott a communitas újabb földekhez, elsősorban a várostól északkeletre fekvő és az uradalom tartozékai közé az 1330-as évek elején került, de k^őbb elnéptelenedett Szentdemeter, Szata, a biharmegyei Soma, valamint Latóteleke és Poroszlóteleke Árpád-kori települések határából és a Debrecentől délnyugatra eső Szentkeresztföldjén (a korábbi Lomb falu). Ezeket ugyanis Zsigmond király 1406. június 10-én kiadott oklevele mint „régtől fogva Debrecen városához tartozó birtokokat" nevezi meg.

114 Az északkeletre eső részen feltehetően 1380 körül került a városlakók kezére a Soma és Szata között elterülő Likaháza és a Szatától nyugatra eső Árokteleke is. Ezeknek az erdők közé települt elnéptelenedett falvaknak a határát a debreceniek legelőnek és kaszálónak hasznosították. A mezőváros határán ezekben az évtizedekben lett jelentősebb a XV. századból már oklevelesen igazolható nagyarányú extenzív állattartás, mely egyben a két legfontosabb iparág, a gyapjú- és bőrfeldolgozás nyersanyagát is biztosította. Nem érezzük teljesen megalapozatlannak azt a feltevésünket, hogy a már 1360 előtti iparágak mellett sorra kialakultak azok a kézműiparok, melyek a későbbiekben is számottevőek voltak a városban: a posztószabók és nyírómesterek, a mészárosok és az állati zsiradékot feldolgozó szappanfőzők és gyertyamártók. Számuk egyre szaporodott, később a posztócsapókhoz hasonlóan ők adtak nevet a Nagy és Kis Szappanos utcáknak. A céhbeállástól függetlenül az 1380 körüli kiterjedtebb kézműiparos tevékenységet bizonyítja, hogy Zsigmond király 1405. évi kiváltságlevele úgy rendelkezik, hogy a debreceni iparosok esztendőnként egy-egy művel ajándékozzák meg a királyi lovászmestert.

115 A debreceni kereskedők többsége helyi termékekkel: posztóval, abból készült ruházati darabokkal, bőrökkel, bundákkal, csizmákkal kereskedett, de láttuk, hogy már a század első felében is voltak, akik külföldi posztót szállítottak. Nyilván a vasárukat is ők hozták a városba, és a földesúri család ré"

4 HBmL. IV. A. 1021/a. Meo. 11. - A XIV. századi Szata, Soma határa a debreceniek későbbi Nagycsere nevű erdőspusztájába olvadt be, Likaházával és Ároktelekével együtt. Latóteleke, másnéven Latóháza a későbbi fancsikai erdőspuszta része lett. Lásd Módy György: A debreceni erdőspuszták története 1945-ig (Debrecen, 1981) 9-13. és uő: Fancsika, egy XVI. század végén elpusztult észak-bihari falu. In: A Bihari Múzeum Évkönyve III. (Szerk. Héthy Zoltán, Berettyóújfalu, 1982) 79-91. - Zsigmond parancslevelében Garai Miklós nádort és az uradalom tartozékain alkalmazott officiálisait utasította, hogy a sorolt „régtől fogva Debrecenhez tartozó usuális földek" használatában tilalommal és zálogolással ne háborgassák a debrecenieket. "5 HBmL. IV A. 1021/a. Meo. 3. 228 C^