Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)

Módy György válogatott tanulmányai - II. Régészet - A Szent András templom és a Verestorony kutatása 1980-ban

Ami a boltozati zárókő és a későbbi város-címer kapcsolatát illeti, azt koráb­ban elmondottuk. Az Agnus Dei ábrázolás a középkori Magyarország gótikus épí­tészetében ugyanolyan elterjedt szimbólum, mint egész Európa-szerte. Hogy az Entz Géza szerint is ennek a szentélyrészben elhelyezett keresztboltozat zárókőnek volt-e szerepe Debrecen címere kialakulásában, azt valószínűsíteni nem lehet. Az bizonyos, hogy az ún. húsvéti bárány szerepel Karcag és Szeged, zászlós bárány Korpona, bárány és a zászlón kereszt Bánffyhunyad és Szentendre címerein. Az 1564-ben tűz pusztította érett gótikus csarnok templom építési korának megközelítéséhez nagy segítséget adhatnak azok a vésett jelek, melyeket a kő­emlék 1863. évi fellelésekor X-eknek, egy 8-as számnak és egy esetleges E betűnek írtak le. A boltozati követ az elmúlt több mint száz év alatt többször mozgatták, de jelentősebb sérülésekről nincs adatunk. Viszont feltehető, hogy megtalálása után a letisztításakor éppen a vésett jelekből „kikoptattak" apró részecskéket. Je­lenleg a kereszt felső csúcsától jobbra a bárány fejének vonalában a következő je­leket láthatjuk: K* o . Ez szerintünk évszám és egy kőfaragó mesterjel feltűnte­tése is lehet. Az első jel egy gótikus 1 (egyes szám), melynek az alja kikopott, de a felső fele kitűnően kivehető. A második és harmadik jel lehet a XV. század elejé­től már elterjedt, a gótikus négyes számot jelölő n melynek felső része kikopott, ezért vélte X-nek az újságíró 1863-ban. A negyedik jel ugyancsak lehet egy góti­kus 8-as, legalább is 1863-ban ennek olvasták. Az utolsó jel bizonyosan betű-jel, de nem E betű, hanem ma is világosan kivehető B betű, ami után egy pont is van. Ezek szerint, ha az általunk l-esnek olvasott jel előtt, a kereszt csúcsa felett nem volt még egy jel, akkor az első négy jel feloldható 144? vagy 1448-nak, mely után egy B betű következik. Könnyen lehetséges, hogy a feltehetően 1370-1380 között csarnoktemplommá bővített Szent András-templom belső szerkezetén a XV. szá­zad közepén újból módosítottak. Akkor, amikor erre volt is mecénás, a város föl­desura Hunyadi János. Alapkérdésünkhöz visszatérve, bizonyos, hogy az új településközpont kiala­kításában igen fontos tényező volt egy nem is akármilyen kora-gótikus templom épí­tése már az 1300-1317 közötti időszakban. Akkor, amikor a Debreceni család két leg­kiemelkedőbb tagja Rophoin bán és Dózsa nádor éltek. A pápai oklevél ,insignis'­nek, kiváló-nak nevezte az Imre püspök által felszentelt Szent András-templomot. Hajójának hossza feltehetően 30 méter, szélessége 10-11 méter lehetett. Vaskos, nyolcszögletű tornya átélte az átépítéseket. Oltára bizonyosan Szent András tisz­teletére volt szentelve. Valószínű, hogy az 1311-ben említett László vicarius ennek a templomnak a papja és azonos az 1332-37 közötti pápai tizedjegyzékben sze­replő László plébánossal. 84 Ennek az egyhajós templomnak az Entz Géza és álta­84 1311. évi említését lásd a zichi és vásonkeői gróf Zichy-család idősebb ágának okmánytára. I-XII. (Szerk. Nagy Imre, Nagy Iván, Véghely Dezső, Kammerer Ernő, Lukcsics Pál. Pest, Bp. 1871-1931) 1.130-131. - A pápai tizedjegyzékben történt említésére lásd Monumenta Vaticana Hungáriáé, i. m. l/l. 43., 57., 65., 73., 80., 86. 218 ^

Next

/
Thumbnails
Contents