Historia et ars. Módy György válogatott tanulmányai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 59. Debrecen, 2006)

Módy György válogatott tanulmányai - I. Debrecen története - Földesúri kúriák és várkastélyok Debrecenben

öldesúri kúriák és várkastély Debrecenben i. Az Árpád-kori falvaink külső megjelenését a kereszténységre történt térítés óta meghatározta a templom. A XIII. század második felében kiteljesedő település­rendszerben szinte minden falunak és az előző századokbeni virágkorúkat túlélt prédiumoknak is volt egyháza. A templomok többnyire a falu központjában áll­tak, ahol a terepviszonyok lehetővé tették kiemelkedő dombon vagy hátságon. Nem ritkán a templom építése előtt mesterséges dombot emeltek. Szabó István azt is hangsúlyozta, hogy az ún. úti vagy utcás településeken az egyház „...sokszor az utca illetve az út tengelyébe került." 1 így volt ez Debrecenben is. Az észak-déli és kelet-nyugati utak kereszteződésének teresedésében épült a falu korai, ha talán nem is az első temploma. Majd itt emelték a XIII. század végén a koragótikus ha­talmas Szent András egyházat. 2 A faluképből mindvégig jelentősen kiemelkedett a földesúri kúria is, különösen akkor, ha azt a földesúr állandóan lakta. 3 A magukat éppen ősi birtokukról neve­zett Debreceni család esetében kimondottan erről volt szó. Debrecen az 1320-as évekre úgy vált az egyre terebélyesedő uradalom központjává, hogy a kor ma­gyarországi nagybirtok szerveződésében szinte egyetlen példája a vár nélküli ura­dalom-alakulásnak. 4 Nincs is bizonyítékunk arra, hogy a Debreceni család valame­lyik más birtokán tartósan lakott volna. Sőt, joggal feltételezzük, hogy a települé­sen az 1270-es években legalább két földesúri udvarház állott. A váradi püspökség 1291-94 közöttre keltezett tizedjegyzéke szerint ugyanis a falu három - a gabona dézsma mennyiségből következtetve nem egyenlő nagyságú - részbirtokra osz­1 Szabó István: A középkori magyar falu (Bp., 1969) 159-160. 2 Módy György: A Szent András templom és a Verestorony kutatása 1980-ban Debrecen 1290­1390. között. A Hajdú-Bihar megyei Múzeumok Közleményei, 42. sz. (Szerk. Gazda László, Debrecen, 1984) 69-78. és az ott idézett irodalom. 3 Szabó István i. m. 103-104., 162. 4 A földesúri udvarház, kastély, vár s az utóbbi mint uradalmi központ, valamint a falu viszo­nyára lásd Szabó István i. m. 102-104. - A várnak majdnem meghatározó szerepe volt a XIII­XIV. századi uradalom alakulásában, lásd Fügedi Erik elemző' és összefoglaló munkáját Vár és társadalom a 13-14. századi Magyarországon. (Értekezések a történeti tudományok koré­ból. Új sorozat 82. Bp., 1977.) passim. 120 ^

Next

/
Thumbnails
Contents