Szabó Sándor Géza: Debreceni dac (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 58. Debrecen, 2006)

Móricz és Debrecen (1980)

máshoz hasonlóvá alakítja mozdulataikat, s ez a szabad kritika jogának érvényesítése, egyfajta óvatosparádriposzt, fogadás és védés. Ha ez érvényes az 1914 előtti városra, még inkább az a két világháború közöttire. A történelem ugyanis provokál. Egyre több az olyan párt, csoport, melyet nem belső fejlődés termelt. Az országos politika olyan erővel csa­pódik be: a várost elárasztja. Ráadásul - a trianoni események következ­tében - cívis-társadalma, vezető rétege is merül, elveszti korábbi gazda­sági-szellemi erejét; a „cívis" kitüntetés már csak díszként, „magyaros"-ként fityeg a város lajbiján. A védés-visszavágásból (mely egyfajta parasztos dialektikának alapját képezte) csak üres, célnélküli pengevezetés lett, a védekezésből sündisznó-állás, - minden ugráskészség nélkül. A korábban általánosan jellemző liberalizmus Trianonnal részeire, elemeire hullik, en­nek tudniillik a „leben und leben lassen" az eleme. Ám a kölcsönösségi elv feladásával, túllépvén a „tisztességes haszon-határt" olyan agresszivitás je­lentkezik rögtön, mellyel szemben a liberalizmus védtelen. Ugyancsak az országos politika következménye, hogy a forradalmak után a jobboldal megerősödik Debrecenben. Felüti fejét a zsidózás, a korábban is felszínen tartott, de meghatározó erejűvé lenni soha nem tudott nemzetiségi kérdés pe­dig állandó napirend. Alapot ad hozzá a román megszállás rossz íze, keseríti az erdélyi menekültek tiszántúli helyi jelenléte, megtelepülésük. Ezeknek a tüneteknek, jelenségeknek válik természetes gyűjtőhelyévé a Debreceni Új s ág-Hajdüföld című jobboldali fórum. (Jegyezzük meg: a város hagyomá­nyaitól, alapjaitól jellegétől idegen módra.) A polgári liberálisok orgánuma a Debreceni Független Újság ezzel szemben nem egy megnyilatkozásában kifejezetten baloldali, de legalábbis ilyen szimpátiát árul el. Bulvár-jeliege ellenére is ez a lap viszi legkövet­kezetesebben tovább a háború előtti liberális hagyományokat. A kettő között helyezkedik el a Debrecen című lap. Nemes, de a húszas évek végére már kissé papiros-ízű konzervativizmus jellemzi. Javarészt a már háború előtt is fontolva haladónak számító írók műveire támaszkodik. A negyedik nagy megnyilvánulási lehetőség a református egyházé. Saj­tója ugyancsak konzervatív alapállású, a jobboldal befolyásának erősen ki­tett (nem véletlenül, hiszen a háború és 1919 eseményei minden tekintetben érzékenyen érintik az egyházat), de már propagálja a szociális gondolatot is. Igaz, hogy akciói - a megcsappant anyagi erők következtében - csak igen szűk rádiusszal húzhatók, mégis a kor gondolkodásbéli koordinátái között igen jelentős szerepük van; potenciális hidat látszanak biztosítani a külön­böző pártok között. A református egyház részint történeti múltja révén, részint az arra való emlékeztetéssel (nemzeti függetlenség, a kultúrában el­foglalt hely, stb.), részint pedig a szociális gondolat képviseletével (itt elsősorban a Jánosi Zoltán nyomán is munkálkodó Csikesz Sándorra, kell irányítani a figyelmet) reaktiv álódik, s ennek eredményeként fel tud villan­tani egy reális alternatívát is. A keresztyén kurzus elnemzetietlenítő poli-

Next

/
Thumbnails
Contents