Szabó Sándor Géza: Debreceni dac (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 58. Debrecen, 2006)

Oláh Gábor Eminescu-fordításairól (1974)

sokszor, lehet, hogy egyik-másik képre találóbbat, pontosabbat találhatott volna. Ámde ott van a verseken a bélyeg: az egyetlen lendület egységes nyoma - Oláh Gábor legtermészetesebb mozdulatáé. Ott ég rajtuk az egyvégtében végzett munka jegye, Oláh Gábor majd utolsó, termékeny nyarának forró izzása és hűvös hamvassága, békéje és viharai; egy nagy tehetetlenségű, szélsőségek között hánykódó egyéniségé. Oláh nem egyes verseket magyarít, de - ráérezvén - egyetlen hangulat pressziója, vagy inkább szabadító, felröpítő hatásában egystílusú, egységes hangulatú, magyar Eminescui ad. Hisszük, a nagy költő belső világának, s természetének megfelelőt. A historikumhoz hozzátartozik még: a fordítás idején 1936-ot írnak. Oláh, az olasz D'Annunzióval szinte egyidőben szüli magyarrá Eminescut, a fasizálódó világban a művészi szépet ismervén el egyedüli értékmérőnek, tekintélynek. A versek kiadásáról alig is esik szó. Igaz, erdélyi kiadókkal levelez, a revízió erősödésével azonban megszakadnak a tárgyalások, s néhány alkalmi közlés kivételével

26 azóta is kéziratban hevernek a versek, annak a román-magyar közeledés-útnak első alapkövei, mely 1945 után kezdett épülni kifele. Most először áll együtt, az olvasó elé a gyűjtemény egésze.

27 Hirdetvén a román-magyar közeledésen kívül annak az örömét is ha nem is túlságos magasról, csak a hászijáról, már közel a földhöz, de Emínescuhoz hasonlóan - képes volt belátni egész Európát. 1974 26 Tóth Endre: Oláh Gábor Eminescu fordításai. Nagyvilág, 1966. 1388-1391. 27 A tanulmányt a fordítás-kötet tervezett kiadása elébe írta a szerző.