Szabó Sándor Géza: Debreceni dac (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 58. Debrecen, 2006)

Nagy Zoltán kuruc versei (1970)

azonban a kuruc versek esetében nem került sor, csupán a reviczkys hangvételű, utánérzésü verseknél: a kuruc versek esetében nem állt minta rendelkezésére. Ez a fejlődési folyamat egyébként párhuzamos a szavak valőrje, színértéke felismerésével, s tudatos fel- és kihasználásával, melyet mélyít a szavak kettős vagy kevert ritmusú hullámzása. Ady a maga harminc körüli kuruc verseivel, melyek 1909-től egész életén át végigkísérik - új színt és szintézist ad a kuruc témának. Rá is nagyhatással van a Rákóczi-kultusz, különösen a debreceni fokozott méretű,

34 s nem szabad elfelejtenünk, hogy a millenniumkor is Debrecenben tartózkodik. Az Ady-féle kuruc verset nem köti annyi szabály, megkötöttség, mint a kuruc románcok mintájául szolgáló Arany-fele balladát. Könnyebb és szabadabb, felhasználja a „lazítás", sőt „hígítás" eredményeit Endrődi és Farkas Imre nyomán, s cselekményében sem fog át olyan hatalmas időt, mint Arany. A felszabadításra lehetőséget biztosít neki a távlat, mely kuruc verseit a millenniumi hangulattól, a Rákóczi-ünnepektől, egyszóval a közvetlen aktualitástól elválasztja, miközben átértékelhetett, lehiggadhatott, s művét meg tudta szabadítani a sallangoktól. Nem utolsó renden pedig hozzá tudta adni magyarságtudatát. De élt vele, s megőrizte a korábbi hagyományok velejét, a kurucos tartást, csak a nyalka jelzőt választotta le róla. Korábbi „régi" költészetünk (Endrődi Sándor, Szávay Gyula, Szabolcska, Ábrányi stb.) legfőbb hibája: át nem gondoksága, retorikussága, nagy elődök gondolatainak ismétlései, korábbi tartalmak frazeológiává válása - nem kismértékben az alkalomszerűségből, végső soron társadalmi és közéletünk struktúrájából fakadt. Az alkalomszerűség eltűnése pedig a költészetből párhuzamos folyamat a társadalmi konvenciók tagadásával. Nagy Zoltán ehhez jelent átmenetet a maga szerény kuruc dalaival. Elsősorban magát igyekszik belehelyezni a hagyományos stílusba, ami nála azt jelenti: a hangulatának, egyéniségének megfelelőt állítja a vers középpontjába, s ezt a magot díszíti fel aztán a hagyományossal. így fogant versei, illetve versrészei a legsikerültebbeknek mondhatók. Ahol hiányzik a hangulati mag vagy elnyomja a ráaggatott sujtásoknak súlya, ott csupán az elődökét képes megismételni. 1970 34 Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a Király István által említett kurucvers-előzmény, a Rákóczi vén harangja ( 1897), nem II. Rákóczi Ferenc, de Rákóczi György harangjára vonatkozik, (lásd: Király István: Ady Endre. Bp., 1970. II., 704.)