Szabó Sándor Géza: Debreceni dac (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 58. Debrecen, 2006)

Bevezető helyett (1978)

vágyik leginkább, ami legmesszebbre esik szép almaként tőle. így kezdett alakulni bennem bizonytalan valami különállásféle, az a tudat, hogy kevesebb vagyok bárkinél. S minél többet elemeztem, minél inkább menekültem ez elől a tudat elől, annál izmosabbá kezdett válni bennem, s olyanná - már tudtam: éppen ez a felismerés tesz meg különössé! Ez az én sajátom, a várva-várt egyéni képesség! - Módszeresen kezdtem tehát ebben az irányban kutakodni, pallérozni magam. S akkor láttam meg a Csokonai bolt kirakatában Oláh Gábor könyvét. A nevet ismertem korábbról. Tudtam az általános hiedelemről, hogy torzó maradt, ismertem a róla levegőben fenn keringő legendákat - éppen érettségire készülő idősb bátyám emlegette, s hogy mit köszönhet Debrecennek. - A választás elhatározó volt. Kuporított pénzemből vett könyvem már mintát is adott a magatartáshoz. A felismert-felvállalt dachoz. il. Nemcsak a természettudományokban ismeretes a láncreakció. Gyorsabb s félelmesebb a Gondolaté. Az csak rombol, s konokul, ha pusztításra indul, vagy indítják - de jól mérhető fel. Ennek következményeit nem lehet látni sem, kiismerhetetlen. A gondolatot, mint újdonat újságot örömmel ismerjük, aztán - előzményei után nyomozva - hogy ismerhessük majd a következményeit - egyre inkább sodrába kerülünk. Most már nem a gondolatunk, nem vagyunk magunk urai. Azok zsarnokolnak rajtunk. Midőn Oláh Gábort búvárlani alaposabban kezdtem - meghökkentett az erős, kíméletlen hang, ahogy Oláhnak Gulyás Pál ront, s a vehemencia lobogó - mert igaz eszmények szította tüze. Hőköltem, mert talán helyette én szerettem volna elsikoltani mindazt, s nem tudtam, mert szánalmam nagyobb volt, mint a mondásra váró igazság. Sajnáltam, mert a megtámadott igaz mindig szánakozni méltó, s mert még nem tudtam azt, amit Gulyás nagyobb tájékozottsága birtokában alighanem jól éreztem volna. De - mert már ellenem is gerjesztették - meg is égetett a tűz - és soká égő fájdalommal. Mert - mintha magamat - értéket láttam itt temetni. S ha akkor azt kérdeztem volna, mi lenne az érték, hogyan érzek - újra konokul csak odajutottam volna - most már az ellenállás reakció-útján - ahová az induláskor, midőn először vettem kezembe Oláh-könyvet: az ellenállás, a dac. Mondom, ebből az összetett érzésből ez hangozhatott leginkább: az érdekeltnek érték-féltő sajnálata. S annál is inkább, mert az újonnan ismert költő kezdett legalább annyira nőni a szívemhez, mint a régebbről jó rokon. S hasonló szálakkal. Ha először Oláh Gábort olvastam felnőtt, ajánlókra nem tekintő, s merész választású szabad akaratból, úgy Gulyás az első értett,