Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - Adatok a debreceni asztalos céh és a néi bútor történetéhez

hatóság, a király, vagy az erdélyi fejedelem is megerősíti. Mivel csakis az ilyen céhlevél bírt országos érvénnyel, minden számottevő céh ennek megszerzésére törekedett. Maga ez az akció azonban igen hosszú és költséges procedúra volt. Feltételezzük, hogy a debreceni asztalosok 1647-ben kezdtek először lépéseket tenni artikulusaik országos elismertetésére, de az 170l-es kiegészítés arra enged következtetni, hogy ezt a XVII. század folyamán nem kaphatták meg. Nem ismerjük országos érvényű céhlevelüket a XVIII. századból sem. A később idézendő 1752. évi fogalmazvány arra enged következtetni, hogy ekkor újra kezdtek lépéseket tenni privilégiumok megerősíttetésére, de ez meg valószínűleg azért bukott meg, mert ekkor már Mária Terézia központi céhszabály kiadását tervezte, így nem támogathatta a partikuláris kezdeményezéseket. A Mária Terézia-féle első központi utasítás 1766ban jelent meg.

11 Ebben azonban több olyan részlet volt, amelyet a református beállítottságú debreceni céhek sohasem fogadtak el. Talán a magyarországi passzív ellenállás miatt is a központi céhszabályokat többször is kiadták, míg végül 1805 után I. Ferenc kötelezővé tette annak átvételét. így bizonyára nem kis dilemma árán, de 1821-ben a debreceni asztalosok is (most már arcularus) a központi céhszabályokat íratják le a maguk számára, melyet aztán I. Ferenc király szentesített.

12 A mesterség színvonalát, működésének körvonalait munkáikból ismerjük meg. Sajnos, a XVI. századból, tehát a céh megalakulása előtti időből hiteles tárgyi emlék nem maradt ránk. 1550-ben Ember Mihály debreceni polgár javai közt szerepel „egy festett ládácska, a belézárt javakkal".

13 A festés miatt bizonyos, hogy nem ácsolt ládáról van szó, hanem asztalos műről. De azt nem tudjuk, hogy milyen nagyságú volt és mire használták. 1556-ban Mihály György a hodászi áldozó papnak adott „egy bizonyos ládácskát", „benne fehér ruhákkal",

14 de 1564-ben Literati Balázs főbíró „két kis ládácskát... és a pénzt, ami azokban volt" átadta Szabó Jánosnak.

15 A „ládácska" tehát lehetett ruhásláda, ami a későbbi 80x50x40 cm körüli nagyságú fenyőfa ruhásláda előzményének felel meg, vagy lehetett kisméretű, kb. 30x15x10 cm-es, kulccsal zárható dobozka, melyet Debrecenben főként piaci kofák még a XX. század elején is használtak. De az is lehetséges, hogy mindhárom esetben a céhládák mintájára készült olyan kombinált ládáról van szó, amelynek egyik végében esetleg titkos zárral működő pénzes fiókot helyeztek el. Az egészből annyi bizonyos, hogy a debreceni asztalosok a XVI. században több rendeltetésű ládákat készítettek, melyeket be is festettek.

16 Magáról a festésről semmit sem tudunk. Amennyiben virágozásról lenne szó, akkor ez Debrecenben minden bizonnyal legkorábbi ilyen emlék lehetne, de erre 11 Varga 1981. 316. 12 HBMLAV.A. 1012/f 1. 13 D. Mag.jkv. 1982. 1550. jún. 10. 222/4. jkv. 14 Uo. 1983. 1556.jún.4.666/5.jkv. 15 Uo. 1985.8. 1/3. jkv. 16 Radvánszky 1987. 19. Szerinte mind a pénzes, mind a nagyobb ruhásláda a XVI. században nagyon el volt terjedve, majd minden nagyobb összeírás emlékezik ilyenekről. L. még: Vadászi Erzsébet 1987.301. 433