Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A legeltető állattartás kutatásának néhány kérdése (Uradalmi vándorpásztorkodás)

szállás létrejöhetett akár a nyári legelő egy-egy védettebb helyén. (Ilyenek voltak többek közt a hajdúnánási nagy legelőn, ahova nem egy hajdúszoboszlói gazda is elhajtotta állatait teleltetésre.) Legtöbbször azonban a nyári legelőtől távol, a településekhez közeli védettebb erdőkben, ligetes helyeken alakítottak ki ideiglenes teleltető szálláshelyeket. A teleltető szállásokon gondoskodni kellett valamiféle szárnyékról, jobb esetben fedeles építményekről, s mindenképpen az állatok élelmezésére szolgáló takarmányról.

9 Az extenzív körülmények között tartott állatok ebben az esetben tehát nem a családi telephely és a nyári legelő, hanem a teleltető szállás, és a nyári legelő között vándoroltak. Amennyiben a teleltetőhely és a nyári legelő egybeesett, vagy legalábbis nem nagy távolságra voltak egymástól, akkor lényegében vándorlásról nem beszélhetünk. Ha azonban e kettő távol volt, akkor a hajtásból nem egyszer a szó szoros értelmében vándorlás lett. A szakirodalomból tudjuk, hogy legtöbbször a telelő szállás és a családi telephely között alakul szervezettebb kapcsolat. A telelőhelyen nagyon sokszor már maga az állattartó család szervezi meg az állatok gondozását még akkor is, ha egész nyáron át fogadott pásztor őrizte. De ha fogadnak is teleltető cselédet, a család maga is bekapcsolódik az állatok gondozásába. A telelő szállásokon közvetlenebbé alakul a kapcsolat a családtagok és az állatok között. És ez minden állatfajra vonatkozik, kivéve a makkoltatása hajtott sertéseket. Ma már köztudomású, hogy a sertéshizlalásnak a korábbi századokban szinte legkézenfekvőbb formája az volt, hogy az uradalmi, vagy közös sertéskondákat elhajtották makktermő erdőkbe, s ott a téli hónapok alatt a sertések annyira feljavultak, hogy vágásra eladhatóvá váltak.

10 A sertésmakkoltatás esetében tehát a családi telephelytől kiinduló s a teleitetőhely felé való áramlásról van szó. Illetve, ha a nyári legelő is távol van a falutól, akkor a nyári legelő - a falu - és a makkos erdő között folyt a migráció. Az említett várhelyi pusztán a nyári legelő és a sertésnyájak állandó telephelye egy helyen volt, tehát innen történt a kisugárzás Erdély felé, illetve a Bakonyba. A sertés-makkoltatás kivételével a pásztorvándorlás természetes útja mindig télen a síkságok, alacsonyabb folyóvölgyek felé irányult, télen pedig felfelé a hegyekbe. Kivételesnek tekinthető tehát a furtai példa, amikor a juhfalkat a hegyek felé irányítják ősszel, s tavasszal visszafelé. Hasonló esetet eddig csupán Szabadfalvi József írt le a Zempléni-hegységben folyó juhmakkoltatásról," de ebben az esetben hizlalásról van szó. A mi példánkban a vándoroltatás célja lényegében a teleltetés. Igaz ugyan, hogy a téli egy-két hónap alatt a juhok némi9 Balogh István: A jószág teleltetése Debrecenben. Debrecen, 1938. 10 Szabadfalvi József: Migráció és makkoltatás az Alföld keleti peremvidékén. Műv. és Hagy. X. évf. (1968) 55-84; Uő.: Makkoltatás a Zempléni-hegységben. Ethn. LXXIX. évf. (1968) 62-75; Penyigei M. Dénes: A makkoltatás története Debrecen erdőgazdálkodásában. Magyar Gazdák Szemléje. XLVI. évf. (1941)299-305. 11 Szabadfalvi József: Juhmakkoltatás az északkelet-magyarországi hegyvidéken. Műv. és Hagy. V. évf. (1963)131-143. 39