Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

A fizetés rendszere a XVIII-XIX. sz. folyamán annyiban módosult, hogy az 1 hold vetés és a sorkoszt helyett 1 db jószág után 4 liter (V

8-ad véka) búza, s fél font (később VA kg) szalonnát is adtak. (A sorkoszt csak a kondásoknál maradt meg a XX. sz. első évtizedeiben.) A kismarjai legeltetési rendszer szerint az természetes volt, hogy a pásztor egy-két darab jószágát - a legelőadó befizetése után - a falkában tarthatta. A hivatalosan kialkudott béren felül az itt is szokásban volt, hogy húsvétkor, pünkösdkor (a kondások karácsonykor is) pénz és kalács ajándékot kaptak. Ennek mennyiségét nem határozták meg, de ebből rendszerint kitelt a bojtárok (a gyerekek) egy-egy értékesebb ruhadarabja, a kalács pedig - melyet néha szekérrel szedtek össze és a padláson tároltak - 1-2 hónapig is eltartott.

77 A pásztorbérek összetétele nagyjából hasonló elven alapult más helyeken is.

78 Ugyancsak ki nem alkudott bére volt a pásztornak, hogy a jószágok által elhullatott, megmaradt trágyát, ganét összeszedhette. Ezt bizonyos iróniával itt is nevezték bélfának.

79 A pásztorbér beszedésén a tanács őrködött; ha valaki nem fizette meg, azt a bíró behajtotta.

80 A pásztor természetesen itt is, mint minden más helyen a rábízott jószágért felelős volt, az elveszett, ellopott jószág árát meg kellett fizetnie, akkor is, ha a kártételt réti farkasok okozták.

81 Ha ellenben a pásztor figyelmeztette a jószág gazdáját arról, hogy az állat beteg, sánta s a gazda nem vette ki a pásztor keze alól a jószágot, akkor a kárt nem a pásztor viselte.

82 A pásztorok magatartását, viselkedését a communitás nagy figyelemmel kísérte s az esetleges kilengéseket, szabálysértéseket igen szigorúan büntették. 1837-ben pl. Tóth István - ittas fővel - éjszaka a tövis közt fekvésben talált egy tinót. Azt gondolván, hogy az nem helybeli, hanem bitang, megölte s húsát házához hazavitte. „Mert az illető pásztor volt", a tinó árának - 40 forint - 8 nap alatti megtérítésén túl „két ízben elszenvedendő 60 pálczaütésre, háromhónapi rabságra, bilincsre ítélték".

8 Molnár Andrást 1756-ban „valamely lopott marháknak általa való lappangtatásáért" ítélték 12 pálczaütésre.

84 1776-ban Tanácsi határozat tiltja meg a pásztoroktól (főként kondásoktól) a fejsze és a kétélű kés hordozását, mert „azokkal sok gyilkosságokat, megsebesítéseket, lopásokat és kártételeket" szoktak véghez vinni.

85 77 Ficz Gyula, egykori pásztor közlése. 78 Viski N. Ért. 1926. 37; Györffy 1931. 97; Vajkai 1959. 45; Papp József: Pásztorbérek Tiszacsegén az első világháború előtt. Debr. Egyetemi Népr. Int. Adattára. 0021/5; Janó Ákos: Pásztorbér a Hortobágyon 1920 körül. Uo. 0023/18. 79 Vö.'.Zoltai 1911.27. 80 Stat. Opp. 1757. 33., 60., 61. lap. 81 Tan.jk. 1860.24. 82 Tan.jk. 1804.23. 83 Tan.jk. 1837.73. 84 Tan.jk. 1756. X. 4. 85 Tan.jk. 1776. IX. 8. 88