Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

A gémeskutak az Alföldről ismert formát mutatják. A nagyobb méretűeket (3-4 m átmérőjű) kezdettől fogva téglával bélelték. (A téglát úgy rakták be, hogy előbb deszkából a kút kerületének és várható mélységének megfelelő nagyságú fabodont készítettek. Ezt felállították a kiásandó kút helyén, egy-két ember beleállt s a bodon alól kezdte kiásni a földet. A bodon így egyre süllyedt, s fokozatosan a bodont téglával bélelték, így a tégla súlya is nyomta le a bodont. Amikor a víz megjelent, folyamatosan merték a befelé szivárgó vizet, s addig mélyítették, amíg a kívánt mélységet elérték. A kút szája fölé ún. gárgyát építettek. A kifejezés sövényfonásra (vö. „garággya") utal, de emlékezet szerint ezt korábban ácsolt fából, majd a XIX. sz. végétől deszkából készítették. A gárgya belső részén, a víz fölé deszka vagy keményfa padlót építetek s ezen állt a vizet merítő pásztor. Az ágas faragott, vésett fából készült, a gémet súlypontján átfúrták, bunkós végére súlyokat kötöttek, vékonyabb végére kötötték (lánccal) a vékony fenyőfából készült kútostori, melyen vasalás tartotta a 10-20 l-es fa vedret (18. ábra). A vályú egyetlen szál hatalmas fából készült. Ezek a favályúk az 1930-as évekig meg voltak s akkor gyári vasvályúk foglalták el helyüket. A vályút az ugyancsak fatörzsből ácsolt csatorna kötötte a kútgárgyához, s ebbe merték a vizet a pásztorok. Egy kút mellé legtöbbször két vályú csatlakozott. A vályúk Halakú ágasokon állottak. A legelőket, kutakat a tavaszi karbantartás után a pásztorokra bízták. Az ő kötelességük volt a gyomirtás (ezért egy időben rendelet írta elő, hogy a pásztorbotok végére gyomirtó vasat kell szerelni), a vályúk tisztántartása (legalább hetenként egyszer ki kellett mosniuk) s a kúton levő kisebb hibák megjavítása. Ezt a pásztorok nem mindig végezték el hiánytalanul. Könnyítésükre az 1920-as évektől kezdve idős konvenciós tövisirtó embert fogadott a község. IV. A LEGELTETÉS RENDSZERE Kismarjában a jószágtartás egészen a legújabb időkig a legeltetésen alapult. E rendszerben a jószág kora, biológiai adottságai, valamint a tartási cél érdekében különböző fokozatok, formációk alakultak ki. Három legfontosabb csoportot különböztethetünk meg: 1. A kint háló falkák. 2. A hazajáró falkák. 3. A kézből való legeltetés formációi. A kint háló falkák közül legnagyobb az ún. ökörcsorda volt. Ez 500-1000 darabból álló csapat volt, melyben a másodfüves ökörtinótól az 5-6 éves ökrökig találtak helyet, de csak abban az esetben, ha nem jármozták őket, csupán - XVIII. sz.-i kifejezés szerint - tőkepénzes marha-ként tartották. Többségét azonban az igá62 Cs. Sebestyén Károly: A magyar gémeskút. Szegedi füzetek. 1934. 57-68. 80