Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

a terület eddig nemesi földnek számított, amelyért nem kellett állami adót fizetni. 1828 után az ettől kezdve külön kezelt legelőadó a községi (városi) kasszába folyt be, s ennek egy részét befizették az állami, vármegyei kasszába, a megmaradt részből pedig szabadon gazdálkodtak. Ezt - mint mondottuk - a legelő és általában az apaállat-fenntartási költségekre fordították. Ez az állapot Kismarjában lényegében napjainkig fennmaradt. Ez azonban csak a községi autonómia sajátos alakulása miatt történhetett így s a XIX. sz. második felétől kezdve kivételesnek mondható. Nem azonosítható sem a nagy pusztákon kialakult rendszerekkel, sem pedig azokkal a községekkel, ahol a községi legelők a jobbágyság megszűnésének korszakában, a jobbágy birtok parasztbirtokká való átalakításával egy időben úgy jöttek létre, hogy a jobbágy telkeknek megfelelő nagyságú legelőt a nemesi birtokból „különítettek el", választottak le, mert ilyen esetben a legelőhasználati jog eleve a szántóföldhöz kötődött, vagyis csak az kapott ilyen jogot, akinek szántóföldje volt.

52 E kivételes helyzet biztosította, hogy a kismarjai közlegelő státuszán, formáján nem változtattak a későbbi szabályrendeletek sem.

53 Bérelt legelők. A községi legelő már a XVIII. sz. első felében szűknek bizonyult a falu jószágai számára. Ezért a kismarjai communitás a vásárlás mellett rendszerint bérelt is legelőt a szomszédos Pelbárthida (ma Porhida, Románia), Hencida, Esztár, Pocsaj községektől, illetve ezek földesuraitól. A bérelt legelők összterülete néha a 3-500 holdat is elérte.

54 A XVIII. sz. végéig bérelt legelőket közlegelőként kezelték, ami azzal az előnnyel járt, hogy nem sajátíthatták ki a módosabb gazdák, hanem az egész faluközösség egyenlő jogon használhatta. Igaz, némi hátrányt is jelentett a kisparasztoknak, mert a legelőbér összegét hozzácsapták a legelőadóhoz, s ezt a legelőre hajtott jószágok arányában osztották el. Tehát a bérelt legelő bérleti díja végső soron a falu egész jószágállományát terhelte. A bérelt legelők rendszerében a XIX. század elejétől változás történt, mintegy 150 kismarjai lakos bérbe vette az egykori Beöthy-féle puszta kb. 1000 hold legelőjét s azt - a tanács felügyeletével - maga használta. Ide 1818-ban 282, 1821-en 1024, 1822-ben 979 db különböző szarvasmarhát hajtottak nyári legelőre. A mintegy 400 holdnyi szikes legelőt, az ún. „nagysziket" nem olvasztották be a falusi közlegelőbe, hanem ezt a legelőt rendszerint Szabolcs megyéből jövő vándor juhászoknak adták bérbe.

5 1 175 053 hold közös legelőt talált, amely az összes közösen használt (közbirtokossági és egyéb) legelőnek csaknem 40%-a. Mezőgaz. Stat. V. Stat. Közi. 1900. 30. 1. Néhol még más falusiak elől se tilalmazták a közlegelőt. Herman 1909. 279. A szűkös legelő ellenére időnként néhány jószágot a kismarjaiak is elfogadtak a még szűkebb legelővel rendelkező szomszéd községbeliektől. így 1833ban Bakonszegről 13, Diószegről 5, Ártándról 16, Nagykerekiből 6 darab jószág nyaralt a kismarjai legelőkön. DÁL. V. 637/6. 39. 52 Balásházy 1845. 15; Balogh 1958. 544 skk.; Nagy Czirok 1958. 27-31; Galgóczi 1855. 87; Tálasi 1936. 37; Für 1965. 108-124. 53 Földművelési Értesítő, 1907. XI. 11. 54 Varga 1960.22-23. 55 DÁL. V. 637/6. 39; Varga 1956; Dienes 1939. 39-41. 74