Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - Adatok a debreceni asztalos céh és a néi bútor történetéhez

veszik át, s fejlesztik tovább. A virágozásnak egy újabb stílusa is kezd elterjedni, a fehér alapra rakott színes virágkompozíciók, melyekkel főként mennyezetes ágyakat, bölcsőket, székeket díszítenek (15., 27. kép). Ilyen újszerűnek tűnő divat lesz az úgynevezett „tornyos tükrök" készítése, melyet talán felvidéki iparosok hatására kezdtek készíteni, de a festés, faragás technikájában fel lehet ismerni a helyi stílust

79 (28-29. képek). A színes festésről, virágozásról teljesen nem mondanak le a debreceni asztalosok sem. Idős Bálint József például nemcsak a színes festékek elkészítésének leírását hagyta rá unokájára, hanem ősi házuk egy rejtett zugából a régi festékek is előkerültek, amelyek felhasználásával unokája, ifj. Bálint József az 1980-as években megpróbálta felújítani a régi hagyományokat. A XIX. század folyamán azonban a virágozás igazi hazája - mint korábban utaltunk rá - Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Püspökladány és Derecske, sőt ezek mellett valószínűleg több, eddig ismeretlen falusi asztalos műhely. Hajdúböszörményben a XIX. század első felében a virágozás még a koporsókra is átterjed, különösen a fiatalon elhunytak koporsóját festették le színes virág okkal.

80 Ezt a munkát nem is asztalosok, hanem ügyeskedő falusi asszonyok végezték. Felismerhetően jellegzetes dús virágkompozíciók megjelennek az ágyvégeken, kisebb falitékákon, ládákon, tányér- és kanáltartókon s más apróbb konyhai tárgyakon (30-34. képek). Talán még szélesebb körben válik ismertté a derecskéi virágozó asztalosok tevékenysége, amely valamivel összefogottabb, mérsékeltebb színezésű, mint a böszörményi. Munkáik egészen a XX. század közepéig, itt-ott ma is előkerülnek a bihari háztartásokból. A virágozás mellett azonban mindinkább az egyszerűbb, „flóderozott", „márványozott" fenyőfa bútorok terjednek el, illetve a parasztság leginkább az egyszerű, festett fenyőfa bútorokat vásárolta. A jobbmódú gazdák körében a század végétől mind népszerűbbek lesznek a hasonlóan egyszerű, de már keményfából s modernebb technikával készült széria bútorok. Ezzel szemben a debreceni előkelőbb polgárok, értelmiségiek tehetségükhöz mérten már igyekeznek iparművészeti értékű stílbútorokat vásárolni. A debreceni asztalosok igyekeznek a bútorok iránti szélsőséges igényekhez alkalmazkodni. A Déri Múzeumba bekerült újabb gyűjtések alapján feltételezzük, hogy a XIX. század végétől itt készített igényesebb műbútorokon mintha megfigyelhető lenne valamiféle sajátos „debreceni" stílustörekvés. Ugyanakkor a cívisgazdák városi portáján s külsőségein évszázadok bútortípusai halmozódtak fel. A tehetősebbek városi tisztaszobáiban megjelennek a különböző „úri", „polgári" bútorok, s innen fokozatosan szorítják kifele a régiesebb „paraszti" bútorokat. Ezeket azonban míg használni lehet őket, nem semmisítik meg, hanem kikerülnek a hátsó helyiségekbe, kamarákba, majd a tanyákra, szőlőskertekbe, végül egyesek - mint pl. a régi ácsolt ládák - a pásztorszállásokra. Az asztalosoknak tehát készen kellett állniuk a legkülönbözőbb igények kielégítésére. 79 Cs. Tábori 1983. 353-379. 80 Bencsik 1971. 439-446. 465