Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szíjgyártó mesterség

készítenek igen szép csikóbőrös kulacsokat. Közülük is kiemelkednek Újvárosi Imre és a fiatal Szegi Márta. Kathy László nagyon szép kulacsokat készített, de ő elsősorban mindig a lószerszám-készítést tartotta fő munkaterületének. Kádár Gyula szintén csak újabban - és mellékesen - foglalkozik kulacsbőrözéssel. 6. Egyéb termékek. A szíjgyártók a mindenkori használati igényeknek megfe­lelően mindenféle szíjból készült tárgyat meg tudtak csinálni. így mindig készít­tettek különböző bőröveket, nadrágszíjakat, tüszőket. Vidékünkön ugyan nem volt akkora kultusza a díszes tüszőknek, mint a balkáni vagy a Kárpátokban élő pásztornépeknél, de végeredményben szinte minden paraszt férfi vagy pásztor elengedhetetlen kelléke volt a deréköv, a nadrágszíj. Régebben a katonaságot is a szíjgyártók látták el derékszíjakkal s más bőr felszereléssel. így érthető, hogy a debreceni szíjgyártók is nagy változatosságban készítették a különböző derékszí­jakat, öveket. Ennek folytatását láthatjuk ma is, természetesen a kor igényeinek megfelelő változatos kivitelben. A lószerszámok mellett a szíjgyártók mindig árultak ostorokat is. Az egy szál szíjból készült, de különböző göbözéssel súlyozott, színes selyem bojtokkal dí­szített kétlóhajtó ostorokat 180-200 cm hosszú, hajlékony, vessző, tengernád vagy acéldrótból készült nyéllel együtt árulták. Csináltak hosszú, több ágból font suhogókat, hatökörhajtó ostorokat is. Meg tudták fonni a pásztorok által hasz­nált karikásokat is, bár ennek legtöbbször csak a végén levő szíj részét, az úgy­nevezett csapótűt, vagy tűcsapót vették a szíjgyártóktól, magát az ostort inkább a pásztorok készítették. Készítettek azonban rövid lovaglóostorokat, korbácsokat is, ha volt rá igény. Szíjgyártók készítették a különböző díszesebb csengő-, kolompszíjakat is, me­lyek segítségével ezeket az állatok nyakába akasztották. Régebben készítettek még bőrvödröket, bőr abrakolókai, lóra való szájkosarakat, hágató papucsokat. Készí­tettek bőrtarisznyákat, amelyeket a pásztorok, a mezőt járó csőszök, kerülők visel­tek előszeretettel mondván, hogy abban nem szárad meg a kenyér. De készítettek vadásztáskákat, tölténytartó öveket s általában minden olyan bőrárut, amelyre a háztartásban, a gazdasági életben szükség volt. Nem véletlen, hogy e sokrétű tevé­kenység később szétvált, illetve több bőripari szakma alakult belőle. (Pl. bőrdísz­műves, bőröndös, kulacsos stb.) A SZÍJGYÁRTÓ MESTERSÉG MINT NÉPI IPARMŰVÉSZET A hagyományos szíjgyártó mesterség napjainkban két alapvető ágra specializá­lódott. A gazdasági életben ma is szükséges bőrtárgyakat, többek között az igás lószerszámokat, gépszíjakat stb. bőripari szakmunkások állítják elő, nagyrészt szövetkezetekben, de nagyobb ipari üzemekben is, vagy éppen magán kisiparos­ként. Közöttük - főként falukon - nem egy olyan idősebb mester él még, akik ismerik a mesterség teljes hagyományanyagát, de nem igényelnek „népi iparmű­vész" címet, csak névtelenül végzik munkájukat, többnyire a régi lószerszámok javítását, illetve amire a szükség őket kényszeríti. 416

Next

/
Thumbnails
Contents