Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szíjgyártó mesterség

ősi sós-timsós eljárást alkalmazták, valamivel nagyobb gondot fordítottak a bőrök puhítására, finomítására, mert így könnyebben tudtak vele bánni. A XIX. század közepétől már nincsenek adataink arra, hogy - legalábbis az alapfontosságú bőröket - maguk a szíjgyártók készítették, hanem tímároktól, vagy bőrkereskedőktől vásárolták. (Még egy 1812-ből való áriimitáció szerint a szíjgyártó egy ökör-, vagy tehénbőr kikészítéséért 1 forint 30 krajcárt kérhet, egy disznóbőrért 40 krajcárt. (DMNA 318.) A debreceni szíjgyártók helyben is beszerezhették a szükséges bőröket, hiszen itt még az 1930-as években is több mint 70 tímárműhely dolgozott. (Gáborján Alice gyűjtése. DMNA. 875.) Régebben négy, újabban három bőrfajtát különböztettek meg, az ún. eleven bőrt vagy hámbőrt (Blankleder). Ezt a félig meredt, szívós bőrfajtát két cserzés után meghagyták eredeti fehér színében, majd csak később festették feketére, barnára, vagy más színre. Másik a födélbőr, mely a munkadarabok külső bevonására való finom, hajlékony bőr, melyet felhasználáskor a szíjgyártó még külön cserzett, áztatott, színezett, esetleg lakkozott. A bagaria bőr vastag, vízálló, mégis simulékony, elég puha. Ez rendszerint vörösre, vagy feketére festett 2-3 éves marhabőr. Régen még használták az úgynevezett hasi bőrt. Ezt a nagyon vékony, finom bőrvarró szíjat a szironyok készítésére használták, s különböző színűre festették. Az állati test különböző részeiről lehúzott bőrök is más-más tulajdonságokkal bírnak. A szíjgyártó megvette a teljes bőrt, amelynek megkülönböztette a hátrészét (krupon), a nyakrészét (csuka), a két oldalrészét (blank), s még több kisebb részét. Ha nem volt elég pénze, akkor csak félbőrt vett, de a bőr egyes részeit külön is megvásárolhatta. A bőrök tulajdonsága attól is függött, hogy milyen cserzési-, kikészítési módokat alkalmaztak, ezért a bőrök beszerzésekor ezt is ismerni kellett. így igen nagy gonddal kellet megválasztani a lószerszámok, kantárok, nyergek különböző alkatrészeihez alkalmas bőrfajtákat. A kész bőrt azonban a szíjgyártó még a maga céljának megfelelően tovább dolgozta, preparálta. Ilyen eljárás volt pl. a serfolás, amikor a bőrt megfelelő vastagságra gyalulták. Ezt a müveletet emlékezet óta már gépi eszközzel végezték, de ennek is megvolt az egyszerű kézi eszköze. Preparálásnak tekinthető a bőr beáztatása, esetleg timsós oldatban való újra cserzése, a tömörítés vagy vasalás, a bőr hátsó részének felborzolása, apuhítás, és a színezés. A bőrön kívül a szíjgyártó iparban minden más nyersanyag csak másodlagos fontosságú. Ilyenek a különböző vastagságú kender-, vagy lenfonalak, melyet régebben még meg is szurkoztak. Fontos nyersanyagok a festékek, puhító szerek, timsó, szőrök, hevederek, vászonféleségek, nem beszélve a nyergek, lószerszámok fa- és vas alkatrészeiről, melyeket mindenkor más szakmabeli mesterektől szereztek be. Ma is nagyon fontosak a különböző karikák, csatok, dísz-szegecsek, tükrök, kulcsok stb., melyek végsősorban meghatározzák a termékek stílusát, alkalmasságát, jellegét. 406