Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szíjgyártó mesterség

ben lerészegedne, az inas köteles haza vezetni.) Még az 1797-ből való inasszegődtetési forma is kimondta, hogy az inasnak semmiféle dögöt érinteni nem szabad, hasonlóképpen el kell kerülnie a hóhér által kivégzett emberi holttestet. Esténként az utcán nem csatangolhattak, kocsmákba nem járhattak, káromkodását, de még hangoskodását is szigorúan büntették. Indokolt esetben a mester megverhette inasát. A XIX. század negyvenes éveitől már tanácsi határozat szól róla, hogy az inasokat mezei és szőlőmunkára nem szabad befogni, de ez többnyire írott malaszt maradt, mert az inasokat a mesterek egészen 1945-ig mindig foglalkoztatták, legalábbis a háztartási munkákban. Az inas lényegében fizetést nem kapott, de a beszegődéskor a „gazda" köteles volt letenni a céhládába „12 pénzt". Ezenkívül évenként meghatározott ruhadarabokat, szűrt, csizmát, fehérneműt kellett adnia az inasnak. Ha az inas rongyos, piszkos ruhában járt, az a mester szégyene volt. Három év múlva köteles volt az inast felszabadítani. Ekkor két forintot kellett fizetni az inas részére. Debrecenben minden szíjgyártó mester maximum két inast tarthatott egyszerre, illetve rajta kívül fogadhatott még úgynevezett „pénzes inast", akiért az inas szülei tanulópénzt fizettek. Az ilyenek valamelyes előnyösebb helyzetet élvezhettek, mert nem kellett a mester háztartásában házi-, vagy mezei munkát végezni. Ezáltal tanulóidejük is két évre csökkent. A felszabadult inas mesterétől ajánlólevelet (kundschaft) kapott, s ezzel beszegődhetett valamely mesterhez legénynek. A szíjgyártóknál kötelező volt a vándorlás is, különösen azt vették jó néven, ha felvidéki, vagy külföldi királyi városokban gyakorolta a legény tovább a mesterséget. Természetesen, debreceni mesterek is fogadtak más városokból érkező vándorlegényeket. Már a XVI. századi céhlevelek is megengedik, s ezt az 1738-as megerősítés is elfogadja, hogy a legények legénytársaságot alkossanak, akik maguk közül dékányt választhattak. A legénytársaságok felügyelője a céh részéről az atyamester, vagy ahogy a debreceni szíjgyártók nevezték az Attyok volt. A városba érkező legény először mindig az atyamestert kereste fel, aki aztán a céhmester közreműködésével szerzett munkahelyet a jövevénynek. Szegődéskor a próbaidő négy hét volt. Ezalatt a mester is elküldhette a legényt, ha munkájával nem volt megelégedve, de a legény is eltávozhatott, ha nem érezte jól magát. Ha viszont a próbaidő letelt, azután a legény csak felmondási idő után hagyhatta el gazdáját. Nemcsak munkáját, hanem egész életét szigorú szabályok kötötték. így köteles volt virradattól napnyugtáig a műhelyben dolgozni, tiltották az esti kijárást, csoportosulást, gyanús személyekkel, prostituáltakkal való találkozást. Ennek ellenére egy 1843. december 30-án kelt jegyzőkönyv kénytelen megállapítani, hogy „a' mesterlegények és inasok a csapszékelést, késő esti tsoportozást, kóborlást és vélek találkozó más életmódú embereknek üldözését' s megverését nagyon szokásba és gyakorlatba vették", ezért elhatározzák, hogy a szabályokat szigorítani fogják. A céhtörvények kimondják, hogy a mesterlegényeket nem szabad mezei és szőlőmunkára igénybe venni, de az aratáson kívül a legény sem vállalhat a maga hasz397