Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - Adalékok a debreceni céhes ipar és a mezőgazdaság kapcsolatához a XVIII. század végén

Zsigmond idézett munkájában közölt 96 iparág közül - az összes ún. szabad királyi várost tekintetbe véve - 20 iparágban Debrecen vezetett, vagyis ezekben az iparágakban itt volt legtöbb iparos. A húsz vezető szakma a következő: a magyar ács, ahol a királyi városok összes mestere közül 22,62% Debrecenben élt, a csizmadiák 19,8%-a, a fazekasok 18,58%-a, a gombkötők 7,59%-a, a kovácsok 14,29%-a, a kötélverők 28,84%-a, a kenyérsütők 25,48%-a, a gubacsapók 38,96%-a, a. fésűsök 22,68%-a, a gyertyamártók 19,35%-a, a könyvkötők 16,67%-a, a szabók 15,34%-a, a szíjgyártók 9,38%-a, a bodnárok 27,87%-a, a rostások 20,37%-a, a szappanosok 37,91%-a, a tímárok (vargák) 40,51%-a, a paplanosok 81,25%-a élt Debrecenben. Pipaszereseket, lenolaj ütőket ebben az időben csak Debrecenben találtak, ahol ezek céhet is alkottak.

12 Ez a kép merőben ellentétes azzal a városképpel, amely több mint 150 éve begyökerezett a magyar közvéleménybe. Közismert, hogy az országos közvélemény Debrecent mint parasztvárost tartja számon, mely szerint ha volt is ipara, a város alapvető meghatározója a mezőgazdaság volt. Ha viszont Debrecen a XVIII. század végén nemcsak az ország legnagyobb, hanem legiparosodottabb városa is, hogyan egyeztethető össze ez a parasztváros fogalmával? A kérdésre ez a rövid adatközlés nem adhat teljes választ. Az kétségtelen, hogy az ipar fogalmának, még inkább potenciájának megítélésében nem elég csupán az iparosok számának figyelembe vétele. Fontos mutató pl. az, melyre a fent idézett statisztikai közlemények is világosan rámutatnak éppen úgy, mint a különböző adóbesorolások céljára készült összeírások (classificatiok), hogy Debrecenben a mesterek számarányához képest ebben az időben igen kevés a segédek és az inasok száma. Ezen a téren pl. 1777-ben már hat város megelőzte Debrecent.

13 Pedig az ipar termelékenységének ebben az időben még első számú mutatója a munkáslétszám, hiszen gépek hiányában lényegében annyi a termelés, ahány kéz dolgozik. Debrecenben ebben az időben mintegy három mesterre jutott egy segéd. (Pozsonyban éppen fordítva, egy mesterre esett három segéd!). Mivel az első osztálybeli mesterek néha két segédet is tartottak, nyilvánvaló, hogy a mestereknek több mint 80%-a segéd nélkül, csak maga egyedül dolgozott (legfeljebb családtagjai segítettek a munkában). A termelékenységet legjobban kifejező segédek számát illetően ebben az időben Debrecen csaknem utolsó helyen áll a szabad királyi városok sorában. (Csak Szatmárnémetiben rosszabb az arány, ahol mintegy 7 mesterre jut egy segéd.) Egy 1785-ben készült jelentésből ismerjük néhány iparág termelését.

14 12 Nyáry i.m. 109-114. 13 Thirring i. m. 160. 14 HBMLT. IV. A. 1011. v. 1. cs. (1770). Az 1785-ben készült jelentés meglehetősen körülményesen válaszol a Helyt. Tan. által feltett kérdésekre. így a fenti eredményeket csak meglehetősen bonyolult számolásokkal tudtuk kikövetkeztetni, mivel nyilván önmagában is hibalehetőségeket takar. A forrásra Balogh István hívta fel figyelmemet, melyet itt is köszönök. 345