Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)
Varga Gyula válogatott tanulmányai - A népi építkezés
Ez a kéménytípus nálunk valószínűleg már a XVIII. század első felében elterjedt. Bár építését már az 1760-as évek óta királyi rendeletek tiltják, a náddal borított kéményt Polgáron még az 1970-es években megtalálhattuk, a deszkaborítású paticskémények a Sárréten és a Nyírségben a XIX. század végén is felbukkannak. A szabad kémény mellett azonban vidékünkön régibb füstelvezető eljárással is találkozunk. Ennek lényege, hogy a pitar első felét nem padolták le, s itt a pitar hátsó részében a szabad tűzhely és a szobai kemence füstje a padlástérbe távozhatott, ahonnan a tető nyílásain szivároghatott a szabadba. Ilyenkor a tűzhely fölé és a kemence szája elé paticsból font, tapasztott füstterelő szerkezetet építettek. (Egyes vélemények szerint ebből a terelőszerkezetből alakult ki a szabad kémény. 24 ) Ez a füstelvezető még megtalálható a létavértesi Mosontakertben, a hajdúnánási szőlőskertben, s 1980 körül tűnt el a kismarjai szőlőskertből. A szabad kémények a folyamatos tiltó rendelkezések hatására a XIX. század folyamán átalakulnak. A faoszlopok helyett tégla vagy vályog tartóoszlopokat építettek, rá ugyancsak téglából épült a sátor. Alul már legtöbbször leboltozták, csak egy lyukat hagytak, ahol létrán fel lehetett menni a kéményt tisztítani, illetve a füstölésre szánt húsféléket az arra készült rudakra felakasztani. Ma még szabadon álló téglakéményt lehet látni Pocsajban, leboltozott formája pedig szinte minden faluban megtalálható. Az ilyen kéményeknek a tető fölé emelkedő sípja is téglából készült, igen szép cilinderekkel (kéményfej). A szabad kémények helyét a XX. században a különböző sípkémények (falazott téglakémények) foglalták el, de még nagyon sokáig a padlástérben ezekhez is építettek egy kiszélesedő öblöt, ahol húst lehetett füstölni. 6. TETŐSZERKEZET, FÖDÉMEK A tetők anyaga a régi stílusú házakon a legtöbb esetben nád volt. A nyírségi falukban a legutóbbi időkig a zsúpszalmából készített tető volt a jellemző. Az ún. taposott szalma mai megyénk határain belül nem volt jellemző, de az 1960-as évektől, amikor már nehezen lehetett zsúpszalmához jutni, a régi zsúpos tetőket sokan rakott szalmával fedték át. (Egy-két ilyen ház ma is látható.) (3. kép) A rozsszalmából nyert zsúpszalmát a nádtetőhöz hasonlóan verték fel. Természetesen a tetőlécekhez való erősítése más technikával történt. A tetők faszerkezetében kétfajta alaptípus figyelhető meg. Északról dél felé haladva kb. Debrecen, nyugat felől a Nagy-Sárrét a határa a szelemenes tetőnek. Másik típus a kelet felől eddig jellemző szarufás szerkezet, amikor a szarufákat felül nem tartja szelemengerenda, hanem azok alsó végükkel valamilyen módon a falakon, illetve a falakra helyezett koszorúgerendákon vagy a folyó gerendákon rendszerint a tornácoszlopok fölé kerül, Biharban major panknak nevezik. 24 Balogh 1947. 294
