Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - Vándorló juhászok a kismarjai szíken

földön is csak később terjedt el. A bot elsősorban nem is terelésre szolgál, hanem menet közben a juhász ráakasztja a tarisznyát, a batyut, ha megáll, rátámaszkodik, int vele a pulinak, esetleg védekezésre szolgál. Néha jó egy nyulat is leütni vele, ha erre alkalom adódik. Tereléskor ott van szerepe, ahol vízen, sáron, hídon kell áthajtania a juhot, vagy ha szét akarja választani a falkát. A pásztor vándorlás közben az útra való összes élelmét magával viszi. Ezért egyik legfontosabb eszköze a szőr- vagy bőrtarisznya. Ma inkább szőrtarisznyát, sőt legújabban vászontarisznyát használnak. Benne 2-3 napi kenyér, 1-2 kg szalonna, száraz tészta, fűszerféle. További kenyérszükségletét általában útközben szerzi meg. Az úton fedél alatt sohasem hál. Ezért visz magával megfelelő ruhaneműt. Minden juhász magával viszi a bundáját, ha nagyon esős a tavasz, akkor a szűrét. A bunda hidegben meleget tart, melegben árnyékol. Felesleges ruhaneműt nem cipel, mert úgyis nehéz az út. Legfeljebb egy könnyű esőköpenyt visz még magával. Az evőeszközön, késen, kanálon kívül magával viszi még a bográcsot és a szolgafát. A szolgafát Kéken vasból csináltatják a helybeli kováccsal, mert ez kisebb helyet foglal, nem ég el, könnyebben szállítható, mint a fa. Az összes felszerelését a tarisznyában, zsebben, vállon, esetleg a botra akasztva és vállra véve szállítja. A nyárára való élelmet, krumplit, lisztet, vastag ruhát, fehérneműt, a léckát vonaton küldi a helyszínre. Útközben deleléskor - este rendszerint szalonnát sütnek a juhászok, vagy a bográcsban főznek tísztalevest, öhömöt. A nyári legelőn tulajdonképpen egész nyáron ilyen egyhangú táplálékon élnek. Mindig csak maguk főznek, újabban a bogrács helyett a szálláshelyen téglából, kis vaslemezből egyszerű tűzhelyet készítenek, amelyen már fazékban is főznek. Kismarjában erre nem nagyon van szükség, mert ott a juhászok egy régi urasági épületben helyezkedtek el, ahol volt rendes beépített tűzhelyük. Tüzelőről maguk gondoskodtak. Az út mellett száraz gallyat, kórót szedtek össze, a nyaralón fát vettek, vagy ahol azt nem lehetett kapni, mint Polgáron és a Hortobágyon, ott juhtrágyából vályogot vetettek, ezt megszárították, és ezzel főztek. A léckában összegyűlt trágyát formákba taposták, és ezt nevezték vályognak. A Hortobágyon a kutak mellett a száraz szarvasmarhatrágyát is összeszedték és vele főztek. Kismarjában akolban hált a juh. Itt is összegyűlt a tárgya, ezt baltával téglalap alakú kockákra szétdarabolták, megszárították és az akol mellett boglyába rakták.

30 Kismarján régen úgyis vetettek tőzeget, hogy a trágyát az udvaron nagy területen lapáttal szétlapogatták, majd utólag ásóval, baltával a megfelelő nagyságú kockákra szétdarabolták. Egyesek a marhatrágyából való tüzelőt bélfáriak is mondják. Ugyanígy a Hortobágyon is, mint azt Zoltai L. leírta.

31 29 Szabó Kálmán: Kecskemét pásztorélete I. Juhászat. NÉ. XXXIV (1942), 55; Tálasi István: Változásvizsgálatok... 208; Márkus Mihály: Adatok a juhászkampók felvidéki elterjedéséhez. NÉ. XXXII (1940), 203-205. 30 Vö. Györffy István: Magyar falu, magyar ház. Budapest 1943, 156-160. 31 Zoltai Lajos: A Hortobágy. Debrecen 1911, 27. 24