Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

Nem vitatható, hogy mindezen gátló tényezők összességükben a magyar mezőgazdaság tőkeszegénységét mutatják. Végül rá kell mutatni arra a körülményre is, hogy a parasztcsaládban mindig a családfő, vagyis a ház legidősebb tagja irányította a gazdálkodást. Mindig az ő akarata érvényesült, nemcsak a termelésben, hanem a gazdasági eszközök beszerzésében is. A család fiatalabb tagjai akkor is kénytelenek voltak a családfő akaratához alkalmazkodni, ha ennek elavult nézeteivel nem értettek egyet. Ha tehát az idős családfő nem volt eléggé rugalmas, az újítás szinte csak egy-egy nemzedék felváltása után történhetett meg. 4. AZ ESZKÖZVÁLTÁS MÉRLEGE A PARASZTGAZDASÁGBAN A gépesítést elősegítő és gátló tényezők közül lassanként mégis az előbbiek bizonyultak erősebbnek, s a XIX. század második felében és a XX. század első évtizedében a magyarországi parasztság eszközváltásában jelentős előrehaladás következett be. A korszerűség és a hagyomány harcában sajátos kiegyenlítődés jött létre: a parasztság elavult munkaeszközei helyett kénytelen-kelletlen újat szerzett be, de ez az átváltás olyan lassú, átmeneti folyamat volt, hogy csak bizonyos időtávlatból érzékelhető. Az új eszközök nem egyidőben jelentek meg, és nem egyforma erővel hatottak. Voltak olyan eszközök, melyek korszakunkban teljesen kiszorították a régi eszközöket és a hozzá kapcsolódó régi munkatechnikát, bár egyes ilyen eszközök nem sokat változtattak magán a munkaszervezeten, beilleszkedtek a hagyományos paraszti rendbe (például az eke). Mások már komoly átalakulást idéztek elő a szervezetben (például cséplőgép). Voltak olyan munkaeszközök, melyek ugyan meglehetősen ismertté váltak a parasztgazdaságokban, de a régi eszközt és a régi eljárást nem tudták teljesen kiszorítani: a régi és az új tartósan egymás mellett élt. Bizonyos korszerűnek tekinthető eszközök pedig csak szórványosan szivárogtak be a parasztgazdaságokba. Sőt olyan gép is volt, amely egyáltalán nem juthatott el a parasztokhoz, mert a parasztbirtok terjedelmét és szerkezetét meghaladta a gép kapacitása (például a gőzeke). Végül is teljes eszközváltásról négy fő területen beszélhetünk: a sarlós szántásról a kaszára való áttérés, a faekéről a vasekére való átváltás, a cséplés-nyomtatás helyett a cséplőgéppel való magnyerés és ezzel párhuzamosa a szórás, a szelelés helyett a gépi magtisztítás területén. Teljes eszközváltás: sarló-kasza. Az Alföldön a gabona betakarítását kaszával végezték, a hegyvidéken pedig sarlóval, de voltak átmeneti területek, ahol a kaszát és a sarlót egyformán használták.

333 A kaszával végzett betakarítás területén is szórványosan előfordult, hogy a vándor aratók sarlót használtak aratásra, 333 Többek közt a Bihar megyei Kismarján a XVIII. század folyamán általában sarlóval arattak, de a decima-jegyzékekben minden évben olvashatunk „kaszás" búzáról. Varga Gyula 1960. 87. 198