Granarium. Varga Gyula válogatott tanulmányai ( A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 57. Debrecen, 2004)

Varga Gyula válogatott tanulmányai - A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

Az eke nélkülözhetetlen kellékei közé tartozott az un. ekeló vagy kabola. Ez tulajdonképpen kétágú fa, amelyen az ekét a szántóföldig kicsúsztatták, abban az esetben, ha nem akartak szekérbe fogni. Kellék volt az ösztöke is, mellyel az ekét szántás közben megtisztogatták a rátapadt földtől és a gyomoktól. Talajművelés: borona. A magyar paraszti gazdaságokban a XIX. század derekáig azokat a boronatípusokat használták, melyeket már évszázadokkal korábbi időkben is ismerünk. A fakeretes, fa- vagy vasfogakkal ellátott, különböző négyszög, trapéz vagy téglalap alakú boronákat Európa-szerte ismerték, már a rómaiak is használták.

54 A boronákat a föld sűrűségéhez vagy ritkaságához képest nehezebbre vagy könnyebbre készítették, s ennek megfelelően a fakeretet vékonyabb vagy vastagabb fából faragták. Természetesen a fogak hosszúsága és vastagsága a borona súlyához igazodott. Általában 9-12 hüvelyk hosszú fogakat készítettek. Ha nem volt elég nehéz a borona, akkor súlyokat raktak rá, sőt néha a lovat vagy ökröt hajtó ember maga is ráállt rövid időre a boronára, hogy a fogak egészen mélyen belevágjanak a talajba.

56 A XIX. század folyamán használatos fogasok között tájanként főként a fakeret nagyságában, a keret formájában, ennek következtében a fogak számában és elhelyezésében találhatunk különbséget. Ezek az eltérések azonban a borona funkciójában alig okoztak eltérést. A borona alakja néha azonos tájtípuson belül is változatos volt. A formák változatosságát történeti módszerekkel nem is tárhatjuk fel, csak kiegészíthetjük a néprajzi felvételeket. Ezen a téren különösen a készülő Néprajzi Atlasz beérkezett kérdőívei adnak máris gazdag tájékoztatást.

57 A múlt századi fakeretes boronáknak a következő főbb típusait ismerjük. 8 a) Négyszögletes boronák. Különböző variációs formái ismeretesek Zemplén, Sza53 Nálunk fö funkciója az elvetett mag betakarása, ezért „a hazánk legszebb mezőgazdaságán tövisboronán kívül más boronát nem is esmérnek". Pethe 1805.

1. 309. Bár Balásháty szerint „a borona azon esmeretes szerszám, mellyel a föld porhanyíttatik, s az elvetett mag betakartatik". Balásházy 1833. 15. 54 Gesner 1735; Jurkovics 1890. - Magyarországon 1690-ből van rá adatunk. Radvánszky 1879. II. 400^401. Ilyenféle fakeretes boronákat ismert Nagyváthy 1791; Pethe 1805. I. 309, 313; Balásházy 1833. 15. Burger még 1835-ben is csak fakeretes vasfogast ismer. Burger 1835. I. 130-132. Kizárólag fakeretes boronák ismertetésével találkozunk a korabeli folyóiratok hasábjain is. Nemzeti Gazda 1817. 80-86, 204-206, 241-246. Vö. még Berta I.: A százéves tardoskeddi ház és gazdasági udvar, Nyitra, 1943. Etnológiai Adattár, Néprajzi Múzeum 3235 sz.; Balásházy 1838.

1. 63-72. 55 Nemzeti Gazda 1817. 81-86; Balásházy 1833. 15-16. 56 Gazdasági Lapok 1856. 3-4. A szerző megfigyelése Kovácsvágáson (Zemplén m.) 1854-ben. 57 Dr. Morvay Juditnak és dr. Barabás Jenőnek, akik a Néprajzi Atlasz kérdőíveit rendelkezésemre bocsátották, ezúton mondok hálás köszönetet. 58 Pethe 1805-ben így ír: „A borona, a mint mondám különb-különb-féle lehet: mindazonáltal koiántsints benne annyi változás, mint az ekében. Legközönségesebb az egész Európában, s Magyarország szélein és északnyugati részén is a fogas borona; melynek hátulsó szélessége 4, eleje 2, hosszúsága 4 talp, fogai vasból vagy néha fából vannak". Pethe 1805. I. 309. Ugyanakkor Pethe is ajánl egy négyszögletes boronát, melyet szegleténél fogva húzatnak, ezt „kígyós boroná"-nak is nevezik, mert úgy megy a ló után mint a kígyó. Szerinte ezt az angolok használják. Nálunk nem olyan jó, mint a trapéz alakú. Uo. I. 313; vö.Seebohm 1927. 165. 156